| [Füst Milán - Öregség] |
az öregség ősi nyomora. / Mert hisz ott állt ő már önnön sírja előtt s még mindig pörölve a / széllel/ S még egyszer hangoztatni akarván igazát, mielőtt elomolna... / S aztán hát elment persze, csend |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
lobogót ami lenget, ) / S didergő szívet ahol napsütés melenget, / S a kiáltás hol úgy csapong a széllel, zöld, zuhogó vizeken, / Mint könnyű rózsalevél... / S zöld üveglapon ahol áramlik és úszik, / Leng |