| [Füst Milán - Álom az ifjúságról] |
Vagy voltam tán, akár a trombiták szava, / Mely téli hajnalon riadva száll tova / S a táj, szegény, eszmélni kezd / Holott pihenne még és nem akarja ezt / És aki bandukol, félénken néz oda, / Hát |
| [Füst Milán - Kutyák] |
hajnalt / láttam én! / Lovast a hídra léptetni... Megállt szemközt a napkoronggal. / Állt s fütyölt szegény/ És este vége volt. S hány büszke nép a sivatagba szállt csatázni / mint a fergeteg, / Hogy |
| [Füst Milán - Kántorböjt] |
a harangozó is / Boldogan kongatja majd a messzeségbe sovárgó, / Énekelő harangot! / És büszke lesz szegény, hogy lám Urunk hivó szavától, mely / Tiéd / A tiszta ég alatt hogy visszhangzik a messzeség |
| [Füst Milán - Az igaztevőhöz] |
kiáltja: itt a csősz. S ahol majd elhaladsz, / A csirkefogó többé nem nevet, madárka sem csipog... / Szegény igaztevő! / Ki életében annyit hazudott, nehéz meghalnia |
| [Füst Milán - Objektív kórus] |
ajándokom, bús életem...? / Én, ki nyomorúlt s beteg vagyok, / Ki a búbánatból élek és kinek / Szegény kis életem kiérdemelnem illik?! / ó bocsáss meg! én: garázda kérkedő! / Hogy én, hogy én még |
| [Füst Milán - A névtelen iszik] |
A névtelen iszik / / Tégy poharat az asztal végire, / Tölts bort neki s ne nézz oda, / Egy szegény koldús érkezik a légen át, / Ki tévelygett a tengerek s hegyek felett és nem is látható... / Most |
| [Füst Milán - Mózes számadása] |
a szél, vagy átüvöltenem az éjszakát... / S bizony már ehhez vén valék Uram. / S így törtem hát el szegény kőtábláidat / S ígéretednek földjét is majd így nem láthatom |
| [Füst Milán - Madrigál] |
írsz, nem kedveli, / Kedvét már abban nem leli... / Mondd, hol jajongjak hát még egyszer érted, / A szegény lelked üdvössége végett |
| [Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ] |
és búskomoly, / Ez volt hazánk. / De mért is szólni minderről, hisz vége van. / Bizony, hogy szegény lelkünk elszakadt az ágról, amely hordozá / s akár a túlérett gyümölcs, / Amely egy éjszakán lehull |
| [Füst Milán - Henrik király] |
a szíve, / Ki tanusítja? S itt jártam én is, hogy lennék utolsó kürt / amely megfuvatik néki, / Szegény porai hogy attól megremegjenek valahol... / Hisz még annyi se voltam, gyenge gyertyafény csak az |
| [Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez] |
nem ismered? / Adják az életet és elveszik. Oly ősz a haja már, szintiszta ősz / S oly megtört már szegény s fiát ha látja, akkor sem derűl / S a művészetem néki nem vigasság... / Oh boldog az, ki hárfájával |
| [Füst Milán - Messzi fény] |
van? Vagy minden veszendőbe mén? / Az egek tornyai s az égő tűzzel teli árkok? / És lelkem is szegény? / S mi őt dorgálja, feddi? S vak erők / Vonúlnak itt, mint órjás látomások? / S lobbannak el? Hisz |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
míg kék, világos egeden megűlnek fekete felhők, / Hol nincs fény, csak keskeny sárga tüzek, álmatlan szegény/ szeme lecsukódik, / S elalszik a homályban. / / III. / A RÉSZEG KALMÁR / / A ködben két banya |
| [Füst Milán - A jelenés] |
és fekete / fényköreit / S a nap kinyílik előttük. Mert ők karddal a kezükbe' repűlnek / S elfödvén szegény szemüket: szent, szent, szent, kiáltják / odafenn a sugaraknak. / S a sugarak megtorpannak előttük |
| [Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez] |
görbe tán, hogy egyre botlik, merev már s húz a sír felé? /... Ó jaj, megütöttek engemet, mint egy szegény vak állatot! /... Ó jaj, hallgass reám, a vádolóim hazugok: lelketlen némberek / mind s kegyetlen |
| [Füst Milán - A holdhoz] |
népes az éjszaka. / Hozzád szól a susogás, öreganyó motozása... s akiknek nem telik / olajra, / Szegény varrónők tűje az éjben néked táncol az ablak előtt / Az éj barátságos szörnyei, ődöngő tolvajok s a |
| [Füst Milán - Az igaztevőhöz] |
én, ki minden ellen kikel, acsarkodhatsz... / a semmittevő, pimasz gazdagok / S a hűtlen, hálátlan szegény vessződ egyformán rettegi... / Se fatolvaj, se vadorzó nem állhat meg szemöldököd előtt, / S ha ki a |