szeme

[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról]
is fordította / szép fejét... / És várt. Hogy mint a szomjas állat, amely forrást lel, igyam / a szeme fényiből. / A kárhozat volt ez, oh Oidipúsz király! Míg átkozódtunk, / átkoztuk a kéjt s letéptük
[Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez]
s kerengve, mint a rakéták. / Volna kedvem lenni erősnek, mint te! Lásd az anyám, / Ha csak az ő szeme látná művészetemet oly szépnek, mint a tiéd! / Az anyák szörnyű mesterségét, mondd, nem ismered
[Füst Milán - Őszi sötétség]
egeden megűlnek fekete felhők, / Hol nincs fény, csak keskeny sárga tüzek, álmatlan szegény / szeme lecsukódik, / S elalszik a homályban. / / III. / A RÉSZEG KALMÁR / / A ködben két banya szidott egy
[Füst Milán - Az igaz bíróhoz]
most s hozzá intézem e szavakat! / Néki dícsérem a fényt, mert ő tudja, hogy van s várom / Okos szeme mint fénylik, mint nyílik szája feleletre... / Én az életet már láttam, nem félek és nem várok s ki


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.