| [Füst Milán - Öregség] |
Félig vakon állt a hegyen, csupa sugárzásba merűlve, ősz haját / verte a szél is / S pisla szeméből könnyei hulltak az Istenség magasztos lába elé. / S mégis szava dörgött, szavától megállt a malom |
| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
mint a csecsemőké, / derengett. ) / Vegyék őt át a rossz hatalmak, múljon e kicsi fény emléke / szeméből, / Múljon a szerelem emléke, palotáé, ahol élt és cipruságé, / S vegye át gyengéd testét, elbágyadt |