| [Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez] |
a vádolóim hazugok: lelketlen némberek / mind s kegyetlen zsidók! / Ó jaj... de kifáradtam már! A szenvedés/ Eloltja jajgatásom rőt tüzét, eloltja / Halálfélelmemet! / Való: az asszonyok aranyba foglalt |
| [Füst Milán - A névtelen iszik] |
kortyod is hogy hallható / legyen... / S lehúnyjuk szempilláinkat, mert tudjuk azt, hogy mi a szenvedés. / Igyál hát értünk Láthatatlan, örök bolygó, kinek neve sincs! / S tág sátort vonjon fölénk e |