| [Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
hallom a szót is: / Rólam tanácskoznak odalenn. " Az óra megállott. " De hiába! / Megúntam én, hogy szüntelen álljam az őrt / Figyeljem az éjfelet s kongassam a vihart / Sok volt nékem a sikoltás és sok a |
| [Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
gyengédek most réműlnek igen / s tovaszállnak: / " Az óra megállott " De hiába! / Megúntam én, hogy szüntelen álljam az őrt, / Figyelnem az éjfelet s kongatnom a vihart, / Sok volt nékem a sikoltás és sok a |
| [Füst Milán - A holdhoz] |
én, létem titka ez: a te / öledből, / Te dajkáltál éngem... s innen a fekete fény, mely szivemből / szüntelen árad, / Innen az átok, tűztelen életem, a ridegség, sugárkévéim éjszaka / Ezért oly feketék. S ti |
| [Füst Milán - Kántorböjt] |
És áldd meg a mi idős anyánkat is! csúnya őszön / Oly bús borús a lelkem: halálát beszéli szüntelen... / Tekintsd a jó anyót, ki türelmesen vár a padba', / Ájtatos szegényke! s lelke csüng a fia |