| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
fekete angyal / ki zajtól sem riad, / És eljövendő bajokat sejtet, állván komoran, / És őrködik a táj felett, mert ő a változások őre: / Arménia! Lelkem bölcsője, beteg vagyok én s szörnyűket / álmodom |
| [Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ] |
A tenger partjait szegélyezik s hol sötétebb egen / Másfajta csillagok járása van. Király, csodás e táj... / Ott sokkal több a csillag s mind sugárzóbb és kövér... / S e messzi világnak oly sok szokása |
| [Füst Milán - Egy magános lovas] |
kezd és szinte felmagasztosúl. És csend van mindenütt. / Akár az álomlátás íze, oly fanyar a sárga táj/ S akár a tenger mélye, hallgatag. S hiába kérdenéd, hogy túl / az égő messzeségeken / S a |
| [Füst Milán - Álom az ifjúságról] |
visszahull. / Vagy voltam tán, akár a trombiták szava, / Mely téli hajnalon riadva száll tova / S a táj, szegény, eszmélni kezd / Holott pihenne még és nem akarja ezt / És aki bandukol, félénken néz oda |