| [Füst Milán - Egy magános lovas] |
Iszonytató két állkapcsod ropog s egymásba kap. / És nem vagy szomorú. Lóháton álldogálsz s tünődöl társtalan: / Hogy réges rég, az évezredek mélyén volt e gyermeked |
| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
emlegette / S némelyik szivéhez tartá már a pisztolyát: / Oh ifjuság, tennen hangodtól mámoros és társtalan/ S oh kedves, régi polgármesterünk, akár az álmok kék királya, / oly szelíd... / A város elmaradt |
| [Füst Milán - Sirató] |
őszi koszorúikat s remek / Hajzatuk csudáit, úgy kérleljenek... / Amért epedni hagytak s íly sokáig társtalan... / S te hallgatóztál akkor, láttalak / S úgy nyúltál ferde poharadhoz álmatag / S úgy mosolyogtál |