| [Füst Milán - Sirató] |
sohasem. / Hogy voltál itt és éltél hirdetem! / De meddig vagyok én még híradó? / Hisz örökké nem tart az életem! / S ki tudja, mint itélt a bősz biró? / Időm a sír felé, öreg barát / Oly csendbe' lépked |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
a lélek ilyenkor s boldog. Jószivü szellem, / Idegen szellem közeleg s tengerzöld / Szőlőfürtöt tart bús arca elé. / Zöld, hideg almákat hoz s ő is eszik. / Holtan fekszik a lélek s könnyei dideregve |
| [Füst Milán - A kalandor] |
heve / Még néha lobban s egy barát neve / Ilyenkor lobban el zsarátnokán. / Nem tudja ő, hogy merre tart/ S nem emlékezik: mit akart / S nem kérdi többé, hol pihen... / Néz felhőt, lombot és kiken / Egy |