| [Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról] |
Épp aznap, mikor sírtunk érted: elmerültem én is. Végeláthatatlan / Gyönyörök szolgája lettem. Sötét tengerek fedik már tiszta / ifjuságomat. / Egy hetairáé vagyok s mindörökre, érzem. Nem tudok már lenni |
| [Füst Milán - A névtelen iszik] |
végire, / Tölts bort neki s ne nézz oda, / Egy szegény koldús érkezik a légen át, / Ki tévelygett a tengerek s hegyek felett és nem is látható... / Most hajts fejet! S te második Éliás, / Az ajtó mögött ki ott |