tiszta

kezeim / Mért kell hát érintkeznem, mért kell élnem, mért nem bontják / Hűs, tiszta, örök ágyam tiszta angyalok? / Vagy mért, hogy ebszájjal magamtól mindenkit el nem / marhatok

a tél s a hordók kotyogó bora erjed, / Vídáman heverész és derüs kedvvel borocskáit issza / S tiszta bölcsességnek örűl, amíg kívül hull a hó

sovárgó, / Énekelő harangot! / És büszke lesz szegény, hogy lám Urunk hivó szavától, mely / Tiéd / A tiszta ég alatt hogy visszhangzik a messzeség

házat, kicsikét, százat egy óriás parittya / Fekete, tar venyigék közt össze vissza szórt... / S tiszta éjjelen, mélyen a hold alatt repűl / És fénylő, gyors felhőket űz az őszi szél... /... Csak épp

Majd akkor tán a napba nevetek, mint őseim / És szellős lesz a lelkem, mint a virradat / S pihétlen tiszta és magasztos lesz az életem! / Oh nem úgy testvérek, az nem lehet, hogy csakis sírni, átkozódni / S

a kiszakadó sírás / Látom bűnöd innen kósza lélek én, ki véletlen hogy erre járok / S kinek szíve tiszta és magános, mint templomi csengetyű lézengő / bánata: / Jaj, jaj elfeledted, honnan származol: vídám

földfia sáppadozót kihajítson / a lyukakból, / Hogy a fehér naptányér felé víjjogva dobna fel / S a tiszta fény felé, a boldogabb csodálkozásra megtanítván. / Nem, nincs ilyen a széles ég alatt. S most mért

véle majd a titkok ajtaját... / Te szőke égi lánynak símogasd haját / S ott fenn építs magadnak tiszta házat, / Ott fenn, ott int a Magyarázat

érted: elmerültem én is. Végeláthatatlan / Gyönyörök szolgája lettem. Sötét tengerek fedik már tiszta/ ifjuságomat. / Egy hetairáé vagyok s mindörökre, érzem. Nem tudok már lenni / nélküle. / Mert

és oly egyszerű! / S nem kérded többé, mi miért van, / Mert nincs kérdés több ott, hol a derű, / Hol tiszta ívek és körök / Honában már a gondolat örök! / Ott fenn öröktől tündököl a Törvény / S ahogy holdak

a tragikus áldozatok szállongó, gyenge füstje. / / V. / KÍVÁNSÁG / / Ó mikor lesz, hogy kezemben tiszta könyv / S testben, lélekben tisztán s vidoran csillogva... sűrű / És vad ködök után, kilépek majd a

ült vón' / összeszoritott ajkaidon / S képzelmed előtt sok ezer munkásod lágy alázata, egyszobás, / tiszta lakások, / Vasárnapi orgonaszó a tiszta téren, de mindenekfelett: önnön / szíved megtörhetetlen

útálom s gyakorta mosom kezeim / Mért kell hát érintkeznem, mért kell élnem, mért nem bontják / Hűs, tiszta, örök ágyam tiszta angyalok? / Vagy mért, hogy ebszájjal magamtól mindenkit el nem / marhatok

Ó Uram, én mozogni nem kivánok / Én pici helyen dideregve űlni akarok, én komplikációktól félek: / S tiszta ruhámmal, ujjaimmal ragadós mézfürdőbe lök az Álnok / És kijövök és piszokban élek / Én sírni sem

képzelmed előtt sok ezer munkásod lágy alázata, egyszobás, / tiszta lakások, / Vasárnapi orgonaszó a tiszta téren, de mindenekfelett: önnön / szíved megtörhetetlen hidege, / Kergetőznek vala, mint képek

És ó mikor lesz már, mikor lesz, áhitozva várom, / Ó mikor fogom megérni már, hogy karcsu, tiszta ujjaim / Majd nem fertőzi meg a sárló munka zsíros szennye rútan / S hogy mindétig vasárnap lesz már

I. / MI BÜNÖM VOLT A CSEND?... / 1 / Élő Isten, mért haltam meg ártatlanúl / Hisz mint liliom, tiszta volt szivem. / És bámúlt nagy szelíden akarattalan / Mély, szomorú állatszemem kerek két ablakán