[Füst Milán - Levél Kanadából] |
erre mifelénk s olykor / Házunk ajtajánál olykép kavarog, mint a hózivatar... / Bambán mozdul meg tőle a piszkos, fekete víz is, / Mely készül a fagyra már s azért oly álmatag... / Nálunk szigorú a tél |
[Füst Milán - Levél a rémületről] |
mikor megmozdúl, / Vagy zizzen lábaid alatt a gally. Hát íly nagy itt a félelem? / Hogy sáppadozók tőle éjszakáitok s kinn házatok előtt az őr, / Hogy rémülete meg ne lássék rajta, rémitöt kiált? / Hát |
[Füst Milán - Álom az ifjúságról] |
is. ) / S akárha szemeimre szállna rá a nap, a látás is megédesűl / Hogy csupa báj és fény borítja tőle, illeti / Elfáradt lelkemet s a gyötrő hév is szinte felmagasztosúl, / A gyötrő hév bizony! Óh |
[Füst Milán - Oh latin szerelem] |
S hogy nem mertem mindeddig szólni neki, mert féltem / az anyjától / S hogy biz' Isten mondom, félek tőle ma is. / De sose búsúljon azért, mert most aztán elviszem ám, eltépem / és elrablom, / Amíly biztos |
[Füst Milán - Gúnydal Pergolára] |
vágyú Pergola / Úgy csókol téged, mint a kancsó, / Vagy vederből ha iszol cimbora / S úgy megtelsz tőle, mint a kan ló. / Papot hozass és nincsen semmi baj, / Meggyónsz előbb és nincs mit félni, / Ha |
[Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
véve igaz könyvedet / A nagy magánynak áldozom az életem. / Nehéz a valóság nekem: elmenekülni tőle/ Ó míly boldogság, míly révület lesz s elmerülve fájva / Reád emlékeznem vágyak harsány vásártere |
[Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
kanca, nyugtalanul s gőzt lehelve / Vágtatott a völgy fölött s a szíveket / Vad izgalom futotta tőle rögtön át meg át, / Egyik se lelte már helyét, párját kereste mind a hány / És íme: nem volt párja |
[Füst Milán - Objektív kórus] |
mint az, / Ki már csak benned lel vigaszt! / S ó drága bor, amelyből ittam én, de meg is részegedtem tőle/ s ittas, részegűlt / Folyvást csak rólad énekeltem, égek, s mint ki végkép elmerűlt / Az |
[Füst Milán - Szellemek utcája] |
nem tudom. / Boldog forróság volt nékem ez a földi tüz, / Átjárt, hogy megvacogtatott, borzongtam tőle s jeges éjszakát / Képzeltem hozzá... S ma már éjszakám: / Egyetlen teljességem. Ne higyjétek, nem |
[Füst Milán - Gúnydal Pergolára] |
Pergolára / / Az édeságyú vágyú Pergola / Busásan issza ám a sört nagyon, / Hogy oly széles lett tőle tompora: / Ha ráül, hordókat lapít agyon. / S az öle négyölnyi mély, mint a tenger / Nem leli mélyét |