túl

[Füst Milán - Egy magános lovas]
az álomlátás íze, oly fanyar a sárga táj / S akár a tenger mélye, hallgatag. S hiába kérdenéd, hogy túl/ az égő messzeségeken / S a napnyugat mögött mi lappang, mely világ rejtőzködik? / És mért oly
[Füst Milán - Levél az ifjúságról]
benne hánytorog, / Ilyenkor, tudjuk, elpihen... / Fölöttünk súlyosodtak már a csillagok / S a folyón túl feltündökölt tündéri fény: egynéhány sárga lámpa... / S fenn halványúlt a hold / S az ének íme
[Füst Milán - Repülj]
Repülj! / / Igyekezz, ó igyekezz lélek / E föld körén repülni túl! / Nézz feljebb: ott tisztább az ének... / Lásd: hol csattogó harc hangja dúl: / E föld világon nem
[Füst Milán - Egy magános lovas]
sötét tűzkarikákat hajigál s hol gyorsan / kavarogva / Füstöt vet a fény s eliramlik... S ami túl van az alkonyaton, / Derengni kezd és szinte felmagasztosúl. És csend van mindenütt. / Akár az


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.