tüzét

[Füst Milán - Egy csillaghoz]
Hisz parány vagy ott, / Hol az égnek annyi más kevélye tündököl... / Szent haragot ki szórsz, borúd tüzét aki veted a libegő / boltozaton, / Hogy önnön viharzásod köde már már végkép elborít... / Vaj' mire
[Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez]
mind s kegyetlen zsidók! / Ó jaj... de kifáradtam már! A szenvedés / Eloltja jajgatásom rőt tüzét, eloltja / Halálfélelmemet! / Való: az asszonyok aranyba foglalt gyöngyök! És való: / Ezüsthabos
[Füst Milán - Őszi sötétség]
a téli fán. / Gyönyörű volt a téli világ s én eltöprengtem éppen: / Ki égeti vaj' a havas útak sárga tüzét? / S hogy sötét nyaram elaludt már s magasztos éji csendbe / Fúlt s a bús fenyők sötétje régen
[Füst Milán - Halottak éneke]
két ablakán... / Mért kellett elmúlnom hát s lennem semmivé?... / Oh mért nem nézhetem többé a nap tüzét s játékos tükreit / S az árnyék mélyen, átlátszón sötét üvegjét, / Ha ártalmára senkinek sincs bús


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.