| [Füst Milán - A névtelen iszik] |
se moccanunk a némaságban: kortyod is hogy hallható / legyen... / S lehúnyjuk szempilláinkat, mert tudjuk azt, hogy mi a szenvedés. / Igyál hát értünk Láthatatlan, örök bolygó, kinek neve sincs! / S tág |
| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
szobor, örök elmélkedő... / De épp zenitjén állt az éj is s minden, ami benne hánytorog, / Ilyenkor, tudjuk, elpihen... / Fölöttünk súlyosodtak már a csillagok / S a folyón túl feltündökölt tündéri fény |
| [Füst Milán - A névtelen iszik] |
hogy megvédjen / a kínoktól igyál! / Mi nem kívánjuk garasodat érte, koldusa e földnek, úgyis tudjuk, / nincs neked... / S hogy hajad koronája lángban áll talán, úgy képzelem, hisz / évezredek óta |