| [Füst Milán - Álom az ifjúságról] |
Fogja lámpását s az arcomba világít... ( oh jól tudom, hogy ezt / teszi, / Mert mindent tudok én, ha alszom is. ) / S akárha szemeimre szállna rá a nap, a látás is megédesűl / Hogy csupa báj és |
| [Füst Milán - Objektív kórus] |
s nyújtózkodnak azok / fel a magas ég alá, / Ha én nem láthatom... Ha gyönyörködni bennök nem tudok? / Fáradt vagyok / És nincs időm, ti emberek... s a bánat is, / Nehéz madár a gyenge ágon, úgy |
| [Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról] |
Sötét tengerek fedik már tiszta / ifjuságomat. / Egy hetairáé vagyok s mindörökre, érzem. Nem tudok már lenni / nélküle. / Mert mindig meztelen s mindig nevet. Az ujjain gyűrűk... / Ó hagyjatok! nincs |
| [Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat] |
jeladásod?... / Ki teremtettél s megátkoztál, / Ki megcsókoltál és eltaszitottál, / Uram, én nem tudok már szólani Hozzád! / Néma lettem én s a szívem nem talál. / De majd! az idők végével talán, ha |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
felém hajítá, / A másik egy kerek toronyból sandított reám, / S amíg sok rémeset hadart, mit rég tudok, / Oly testrészét mutatta, mely már ki sem mondható: / " Jaj földdel van teli a holtak szája! / S |
| [Füst Milán - Levél Kanadából] |
de a levesszürcsölésről is / biztosan / Majdcsak eszembe jutsz te odaát... s tán ott nevetni tudok/ Ó, jöjj már, légy itt, boldogabb vigasság s bár elmúlna már / tőlem ez az élet / S e világ is |
| [Füst Milán - Részeg éjszaka] |
teher e földi lét nekem. / Úgy mondják, mély álmomban meggyógyulhatok... / De nem lehet, aludni nem tudok. / S a lelkem gőgjén nem változtatok. / Oh némely ember alszik zsákokon, / Befal, ledől s horkolván |