tudom

[Füst Milán - Szellemek utcája]
hajósok énekét, / Széditő, teljes napsütés: aranyrózsáidat... / Mi mindent szerettem, már nem tudom. / Boldog forróság volt nékem ez a földi tüz, / Átjárt, hogy megvacogtatott, borzongtam tőle s
[Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat]
szózatod / Majd húnyt szememből ismét előcsalja régi könnyeim, / Hogy ami néma már, hová tünt, nem tudom, de érzem, él, / Az esengés Uram... mivoltod nagy fényétől új életre kél: / Oh akkor felmutatom
[Füst Milán - Köd előttem, köd utánam]
kivirágzani egy sötét ablakon. / Homályos udvar ez, amelyre gondolok. / Itt éltem én e lét előtt, tudom. E helyt rejtőzött álmatag' / Függőleges és lassú életem. / Egy asszony állt a kút előtt és bölcsőt
[Füst Milán - A völgyben]
rémek nem leselkednek a mélyükön. / De hol van ilyen ország s hol a párja? / Hiába fakgatsz, nem tudom, én arra sose jártam, / Ha kérdezed, én nem felelhetek. / S minden hiába van. / Egy szóval mondom
[Füst Milán - Végrendelet feleségemnek]
én számból is kihúll majd pipám... / Rég elszéledt a nyáj. S hogy halnak, élnek é? / Ki tudja? Nem tudom. Én már csak arra vágyom, / Hogy minden évszázadban felvessem fejem / És megkérdezzelek: oh édes
[Füst Milán - Este van]
volt életem. / Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét... / Bizony én el se tudom hinni, hogy e kuszaság, / E hegyén hátán bennem tornyosuló összevisszaság most / nyugalomra tér. / S
[Füst Milán - Álom az ifjúságról]
Álom az ifjúságról / / Fogja lámpását s az arcomba világít... ( oh jól tudom, hogy ezt / teszi, / Mert mindent tudok én, ha alszom is. ) / S akárha szemeimre szállna rá a nap
[Füst Milán - Barátaimhoz]
ingott, remegett, / titokba' sírt, / Majd elfordúlt mindattól, ami vonzza s elcsitúlt. / Még nem tudom, hogy mire mén? vaj' nem ordít e fel a sírban is, / akár az éhes farkasok, / Melyek vad tél időn a
[Füst Milán - Objektív kórus]
hogy futnék bár feléd... / Olykor megállok téveteg' a féluton, / Mert féltem álmaim javát és nem tudom, / Hogy nem a messzeség e az, mely véled egybefűz?... / / 2 / Ebédnél ülsz, vagy látlak, kolmizod
[Füst Milán - Elégia]
nem bánod! Nézed is / paráznaságomat / S hogy űzöm asszonyok között a gyönyörű szerencsét! / Oh jól tudom: ki ott időzik, hallgatag bizony, elhagyja / mulatozását! / Egy merev gondolaton s több komolyabb
[Füst Milán - Gyertyafénynél]
vad folyók? / És mégis, mégis, látjátok, fáj ám az embernek az anyja éneke. / Hogy értem őszült meg, tudom, mert aggá tette gondja. / Jaj, húsz éve lesz bizony, / Hogy elapadt torkában az ének, oh hadd
[Füst Milán - Oh nincs vigasz]
Csak az út dobog, nem nyughatik, a nappalok kínjáról / álmában beszél... / És nincs vigasz, oh rég tudom. Mert mindennek, mi él, / A sorsa meg van írva, el kell múlnia. / Oh hol vagytok hát, kik
[Füst Milán - Levél Kanadából]
Lassan ereszkednek alá... s a tar fák koronáin sorra / megűlnek... / S hogy mit várnak? én tudom. Még él valamennyi vadállat, / Ki ott rekedt az iszap szigetén: egész jól hallom szükölésük, / Még
[Füst Milán - Objektív kórus]
Hős, szívem szakad, ki látom drága homlokod a síró templomi / kincsek / Ódon fénye mögül s ki nem tudom, mi tartson vissza itten / Ifjút, még töretlen életűt, míg eltörődve végre menni kell... / S mért
[Füst Milán - Kutyák]
el az ablak alatt, magad is állati rém, most végre / csendesűlsz. / Nem nézem vándorlásodat s tudom, / Nagy ívben fordúlsz el, mégy innen arrafelé, hol egy kétesen / szürke világ / Fekete ködeiből
[Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ]
van és vár... / sötétben ílykép rejtezünk / S hogy mit várunk e tartós éjszakában még? azt nem tudom. / Nehéz a vándor sorsa, nagy Király! / Voltunk megváltó vídámság kietlen pusztaságokon, / Vagy
[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról]
álmaik. / Ah komoly a törvény! mondogatták ők is, ámde nem hitték. / Hogy mit gondoltak? / Nem tudom, oh nem tudom. Úgy vélem, nincs e földön oly / parancs, / Mely megfékezhetné tüzük s elméjük rúdját
[Füst Milán - Levél Kanadából]
azonban minden szomorú. S mégis, ha meghalok, / Annyi gyengeségem akkor mint pajzsot emelem fel / S tudom: remegve sírok majd utánad életem! / Költő vagyok, oh jaj, kiáltanám váltság után jajongva, / Mint
[Füst Milán - Szózat az aggastyánhoz]
küld, hogy térdepelj. / Óh átok az, hogy ittmaradtál bólogatni s gyász és átok / elszakadni, jól tudom. S hogy nem beszélsz / Megértelek. Maradj csak csendesen. S a csendes, sötét apácára / bízd magad
[Füst Milán - Gyertyafénynél]
nem lehet. E világ dolgai / Csak úsznak egyre álmosan tovább. Oh rest e föld felszíne, / jól tudom. / S itt nincs oly földrengés, oly fekete forradalom, / Mely minket, nyolcszázezer földfia
[Füst Milán - Objektív kórus]
S hogy ez érdes világon símán és szabály szerint / Nem engedelmes emberkéznek titkos őserő: rég jól tudom. / S most mégis fáj szivem és megrendűlten állok: / Lám szorgalmas kezem dúsan munkálta meg a barna
[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról]
Ah komoly a törvény! mondogatták ők is, ámde nem hitték. / Hogy mit gondoltak? / Nem tudom, oh nem tudom. Úgy vélem, nincs e földön oly / parancs, / Mely megfékezhetné tüzük s elméjük rúdját megfordítaná


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.