| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
kísérte el s velök én is fogvacogva, reszketőn, / ( Szólítani, leplöket felfedni nem merém, mert tudtam, hogy / mérgesen ugatnak, / Féltik a zsákmányt, akit elragadtak s rám vicsorítanak / csúnya |
| [Füst Milán - Este van] |
S egy ujj mutat az ég felé, hogy ott az én utam, mégiscsak ott, / Mert jó valék. / Mert rossz nem tudtam lenni... ama nagy parancsokat / Nem törtem meg, ha ingadoztam is... / Igy volt e, mondd? Felelj rá |
| [Füst Milán - Barátaimhoz] |
mint szélben a fák, / És nyújtogattam nyakam, mint a struccmadár, sovány nyakam... / S nem tudtam, mitévő legyek a sovárgástól, oly akkora volt / bennem a néma fájdalom... / De most az esengés |