úgy

[Füst Milán - Tél]
volt itt, lázas vacogás, / lélek, ó árva vándor, / Pornak vándora, lassan vond ki magad innen, úgy akarom. / Ne figyeld a lobogást. Várj. / Amíg majd befordulunk valamerre valahányan s a felejtés
[Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől]
Oh hát a banyákat! őket talán feledem? e sötét művészeket / s a sok kapualjat? / Ahonnan így úgy, akár a fürge halál, oly gyorsan s kecsesen / Surrantak elő s pörögtek el az éjben? / S hogy a
[Füst Milán - Gyertyafénynél]
beszélek erről is! elszántam rá magam / kimondom hát, hogy fáj nekem / E bús kis öregasszony dolga, úgy bizony. S vigasztalást ezért / most hol lelek? / Mert nincs és nincs sehol s a lányok énekében sem
[Füst Milán - Copperfield Dávidhoz]
majd borospalackokkal vervén szamarát / A vásárba siet... hol is a kofanépet megcsipdesi rútul, csak úgy/ bizsereg az újja... / Öregasszonyt kerget a sikátorokon, ám gyermek ha jő eléje: / leguggol / És
[Füst Milán - Őszi sötétség]
is szabad lobogót ami lenget, ) / S didergő szívet ahol napsütés melenget, / S a kiáltás hol úgy csapong a széllel, zöld, zuhogó vizeken, / Mint könnyű rózsalevél... / S zöld üveglapon ahol áramlik
[Füst Milán - Gúnydal Pergolára]
e majd onnan ember? / Haj din, haj dán. / Így mulattunk mi hajdanán. / Az édeságyú vágyú Pergola / Úgy csókol téged, mint a kancsó, / Vagy vederből ha iszol cimbora / S úgy megtelsz tőle, mint a kan ló
[Füst Milán - Panasz]
husodba döfte s bambán győzelmet kiált. / Ha ki pedig odaállna füled mellé s énekelne néked / S bár úgy dalolna lantja lázas pengetése közben, hogy majd / megszakad... / S szerelme bár pacsírtaként
[Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez]
az én derekam is Isten remekműve asszonyok! / S mint aki mély álmában fázik, mint a mécses lángja, úgy didereg, / lobog / Megpróbált lelkem! Vörös fenn a hold sarlója éjjelente / Szenvedéseim forró
[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról]
vad futás volt ez, izgalmas, / végső, vad futás, / A hirhozóké, ők is, mint a zsák, úgy estek el, úgy dőltek el / a fák alatt, / Mihelyt a lovakról leszálltak s elmondták, hogy Oidipúsznak / vége van
[Füst Milán - A fegyenc fia]
Mit akarsz itt Almandól? " / " " Én vagyok a Szégyen Király. " " / " Azt ígérted, hogy elkerűlsz, / Úgy esküdtél, hogy elmerűlsz / S ím' itt vagy újra s szertezilálod álmaim... " / " " Sutba vetem érted
[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról]
mert vad futás volt ez, izgalmas, / végső, vad futás, / A hirhozóké, ők is, mint a zsák, úgy estek el, úgy dőltek el / a fák alatt, / Mihelyt a lovakról leszálltak s elmondták, hogy Oidipúsznak
[Füst Milán - Copperfield Dávidhoz]
mint ama nagyúr, ki járt pórul a vásáron s ha jő a böjt keserve, / egy szomszédos kolostorba mén: / Úgy én is: nem tűrök látogatót! S ha ki azt akarod még világnak / valaki rongya, hogy szeresselek
[Füst Milán - A fegyenc fia]
szarvasok / Az anyja méhében tanul félelmet és futást / S a sorsát vert aranyként, mélyen meghajolva úgy fogadja, / Akár a szolganép a tallért s nem perel
[Füst Milán - Motetta]
lesz a vége látom. / Oh nincs e földön egy barátom... / S mi sistereg és csikorog, / Mi hempereg és úgy forog, / A keserű / Mennydörgetős ménkűvel barátkozom
[Füst Milán - Habok a köd alatt]
téphető, / E vértelen félálmokat. / E gazok azt szeretnék, hogy félálom és e sárga derengés között / Úgy fusson el kis életünk is, mint a hab fut el, amelynek nyoma / vész / A köd alatt, a gomolygás alatt
[Füst Milán - Ballada az elrabolt leányról]
Üveggyártó valék... És volt egy lányom is, / A kontya, mint a vas, de őt már elragadták... / S volt úgy, hogy este lett nagy fergeteg... / A szélben vén emberek perlekedtek... / Egy részeges ajtóm elé
[Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ]
vídámság kietlen pusztaságokon, / Vagy másutt: lenge, könnyü tűz, mely nyomtalan vonúl... / S volt úgy, hogy országutakon az éj ikránkba mart / S bizony nem volt tanyánk... s holott kopogtunk, szinte
[Füst Milán - A jelenés]
kiáltják / odafenn a sugaraknak. / S a sugarak megtorpannak előttük, igen. / S mint a kiskutyák, úgy hunyászkodnak meg előttük a Nap / meg a Hold / S mint a pulykák, kurrogva reppennek fel előttük a
[Füst Milán - Gyertyafénynél]
sem, ezt érzem én. / Oh társaim, / Ti bús anyáknak gyermekei valahányan, szóljatok hát: / nem úgy igaz e, hogy a szívnek / Csakis az anya éneke súlyos és fájdalmas, / Ahogy fájdalmasok a terhes
[Füst Milán - Önarckép]
volt részem, / mint az arabs szamár, / Ki megszagolván honni földjét, uj ösvényre fordul hirtelen, / Úgy indultam el én is egykor biztos útamon. / És nem az öröm útját választottam én sem, ám a kopár
[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról]
sarkán a bölcsek s még odébb egy kis csoport, / átszurt dudákkal, / Ezek is jajongva, gyászban érte, úgy jajongtak, mint az árva / gyermekek... / A bűnös, nagy király öreg dudásai... / Ám egyes könnyű
[Füst Milán - Levél az ifjúságról]
Nagy csöndesség volt és nehéz sötét eső után, / S egyszerre, mint az átkozottak látomása, / Úgy került elé az Alpesek mögűl / S a békességet menten felkavarta s boros lelkünket, mely rég / pihent
[Füst Milán - A névtelen iszik]
érte, koldusa e földnek, úgyis tudjuk, / nincs neked... / S hogy hajad koronája lángban áll talán, úgy képzelem, hisz / évezredek óta hordod ugyanazt: / Hogy mit tesz: mindig ablakokból nézni másik
[Füst Milán - Emlékezetül]
el a Nevetés barátaim s a szív / Ezernyi íze, bája, / Hogy bugyborékolt tőletek az utca! mindig is úgy képzelem: / Hogy lejjebb hajoltak a háztetők s a vén / Csókák is, ötvenévesek felűltek fészkükön az
[Füst Milán - Sirató]
s bánkódva mind / És sírjanak! / Oh bontsák csak meg őszi koszorúikat s remek / Hajzatuk csudáit, úgy kérleljenek... / Amért epedni hagytak s íly sokáig társtalan... / S te hallgatóztál akkor, láttalak
[Füst Milán - A mélyen alvó]
fénykoszorúd / S dédelgetem álmod. Oh tünékeny ez a lét s nincs benne semmi / maradandó! / Hisz úgy látlak máris ködön át, mely a fájdalomé, hogy elindúlsz / S mégy húnyt szemeiddel sose járt utakon
[Füst Milán - Kántorböjt]
Kántorböjt / / Uram, ez az éved is de furcsa! / Úgy látszik, rosszul bőjtölünk. Az évszakok / Zordak: a nap, a hold s a Merkúriusz / Tán rosszul bolyg a
[Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ]
itt, ki erre járt? / Tünődve néztük lenn a vad folyót... / S e naptól csendesebbek lettünk. Úgy lehet: / Háborgó ifjuságunk akkor s ott letelt
[Füst Milán - Objektív kórus]
nem tudok? / Fáradt vagyok / És nincs időm, ti emberek... s a bánat is, / Nehéz madár a gyenge ágon, úgy lehúz, úgy megvisel... / Oh nem a szépségnek való már ingerült szemem! / De majd! Majd akkor tán a
[Füst Milán - Az igaztevőhöz]
Az igaztevőhöz / / Úgy léptél át a tél fénysávos éjszakáiba... / Az erdőszélen álltál s jött a tél. / A tájat szemlélted
[Füst Milán - Utra kelni messzi menni]
int az égnek kósza népe, / Körűlrepdesvén sáppadt homlokát... / Úgy nézi mind e balga fütyörészőt, / Úgy megbámulja, mint a távozó csodát, / Ki itthagy mindent, mi ölelni kész őt / S a dúrva végtelenben
[Füst Milán - Gúnydal Pergolára]
Az édeságyú vágyú Pergola / Úgy csókol téged, mint a kancsó, / Vagy vederből ha iszol cimbora / S úgy megtelsz tőle, mint a kan ló. / Papot hozass és nincsen semmi baj, / Meggyónsz előbb és nincs mit
[Füst Milán - Objektív kórus]
Fáradt vagyok / És nincs időm, ti emberek... s a bánat is, / Nehéz madár a gyenge ágon, úgy lehúz, úgy megvisel... / Oh nem a szépségnek való már ingerült szemem! / De majd! Majd akkor tán a napba
[Füst Milán - A holdhoz]
szaladását, / Toppints feléje parányi lábaiddal, vagy álmatag, komoly, / Két dióbarna szemeddel úgy meredj reá, hogy megdermedjen / benne a lélek... / Parancsold meg néki a csendet.. / Hisz égi
[Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo]
csillagot, / ellágyuló szivet, / Síráshoz könnyeket, multakhoz bágyadást: / Add a kezdetet lennem úgy, mint a halottnak, kiről álmodék! / Egy nagy csarnok felét láttam egyszer világosan ciprusokkal
[Füst Milán - Mózes számadása]
fáradt / voltam én! / S a vállaimmal kellett vón kivetnem négy sarkából mind e nagy / világot, úgy, mint egykoron, / S jajonganom megint akár a szél, vagy átüvöltenem az éjszakát... / S bizony már
[Füst Milán - Levél Kanadából]
karikáz, / Vagy rézgombbal fúrt fülében mosolyogva tünődik... / S még az öszvér is nyerít ott, úgy mondják, ha forrás szaga üti / orrát... / S ha jő a tél, / Hogy hó porában hengergőzik ember
[Füst Milán - Részeg éjszaka]
felhőid osonnak el, / Egy kis csillag dereng ott s oly szelíd... / Súlyos teher e földi lét nekem. / Úgy mondják, mély álmomban meggyógyulhatok... / De nem lehet, aludni nem tudok. / S a lelkem gőgjén nem
[Füst Milán - Levél Kanadából]
S mire az éji képek sorra elvonultak s itt a hajnal, / A lovak édes csengetyűi nékem csengenek. / Úgy mondják, odalenn a Nagy Rabszolga Tónál / Boldogabb a világ... a nép sokat nevet / S gyakran látnék
[Füst Milán - Sirató]
sokáig társtalan... / S te hallgatóztál akkor, láttalak / S úgy nyúltál ferde poharadhoz álmatag / S úgy mosolyogtál, mint akinek fülmile / Dalol egy szebb jövőt s ő oly merész, / Hogy mindörökre várni
[Füst Milán - Utra kelni messzi menni]
biccent az ág / S örökre búcsút int az égnek kósza népe, / Körűlrepdesvén sáppadt homlokát... / Úgy nézi mind e balga fütyörészőt, / Úgy megbámulja, mint a távozó csodát, / Ki itthagy mindent, mi
[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról]
Ám egyes könnyű, dajna nők, mint akik mit se hallanának / Ajkukat megnedvesíték nyelvecskéikkel és úgy néztek körűl... / A fürtjeik, akár a felhők, bodrosak s tevékeny kis kezük remeg... / Csak tettek
[Füst Milán - Sirató]
Amért epedni hagytak s íly sokáig társtalan... / S te hallgatóztál akkor, láttalak / S úgy nyúltál ferde poharadhoz álmatag / S úgy mosolyogtál, mint akinek fülmile / Dalol egy szebb jövőt s
[Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo]
Sokféle az ember, ó költőm, van fenséges is gyengéden élvező, / S van olyan, ki létét egy másikkal úgy olvasztja eggyé, / Mint a szobor, kiről azt hallottam, érce megolvadt / S ellágyulva omlott le a
[Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön]
szellemszemekkel látja társát ott alant, / Amint az lágy mohára hajtja elfáradt fejét / S gyengéden úgy öleli elfáradt szivéhez / Egyetlen kincsét: az örök éjszakát
[Füst Milán - Reménytelenül]
vihar és oly korán... / De jól tenyész a bűvös, zöld bürök, / Ásitó zsállya s mint a kis bünök, / Úgy pislog ott a mécsvilág reám... / Mivel mulassak itt? / Mi az, mi felvidít? / A könnyben termő
[Füst Milán - Tél]
S már itt harsog feletted az apokalypszis száraz kőförgetege, / melyben / A fagyott göröngy majd úgy repül, akár a vak madár, / Veri a szél, a forgó szél veri, tölcsérben forog, avagy a rohanó
[Füst Milán - Ha csontjaimat meg kelletik adni]
S majd a nemlét boldog őslakói közt megáll. / Nem baj, nem sirok. Oh fussatok hát vad lovak / S úgy száguldjatok vélem, hogy az emberek erdeje zúgjon, / Se lássak, se halljak. Csupa vadság legyen a
[Füst Milán - Részeg éjszaka]
részegek, dicsők, / Hogy belefeküsztök a szélbe, nők / Nem kellenek már néktek s földi fények, / Úgy száguldoztok, mint a vőlegények. / Oh elhamvadni volna jó / És feltámadni megint részegen
[Füst Milán - Levél Kanadából]
totyogásuk... / Ám máris ott űlnek a keselyük... oly jól ismerik ők a halált! / S a jussukat épp úgy számontartják oh emberek gyermekei, / mint ti... / S félálomba' tünődnek. S mire felkel a hold is s
[Füst Milán - Egy csillaghoz]
futása, egykorig... / Oh kellenek e még neked? Felelj. A megtörténtet semmi jóvá / nem teszi. / S ki úgy szeretted már az elmulást, / Hol régen s mélyen rejtezel, úgyis még jobban elmerűlsz, / S bevonván
[Füst Milán - Az igaztevőhöz]
vermeid... / Öreg puskádat átadod? meghalni mégy? / Ki életében annyit hazudott, nehéz meghalnia. / Úgy tartod két kezedben fejed, mint a részegek... a halál / részegségét nem birod? / Csak bátran, bátran
[Füst Milán - Objektív kórus]
És szellős lesz a lelkem, mint a virradat / S pihétlen tiszta és magasztos lesz az életem! / Oh nem úgy testvérek, az nem lehet, hogy csakis sírni, átkozódni / S két kezed tördelni vagy az ég alatt... És
[Füst Milán - Szózat az aggastyánhoz]
közt olykor eléd járúl / egy egy emberarc, / Te mozdulatlan várod őt, nem bíztatod, nem kergeted / S úgy űlsz előtte, mint a hegy. / Vérző fogakkal álmodol, forognak súlyos álmaid s ki pitvarodban / netán
[Füst Milán - Sirató]
sunyít és füleli, / Hogy menni jelt ad e már valami? / Szerettelek bizony, amért az őszi csendbe' / Úgy űltél köztünk olykor elmerengve, / Mintha várnád őket: e föld szűzeit, / Hogy jőjjenek Eléd s
[Füst Milán - Objektív kórus]
Az éjszakában s mit se lát, de messzi tűz / Ingerli s egyben bátorítja árva két szemét: / Már én is úgy vagyok, hogy futnék bár feléd... / Olykor megállok téveteg' a féluton, / Mert féltem álmaim javát és
[Füst Milán - Copperfield Dávidhoz]
Idegen vagyok én itt, idegen nékem ez a Föld s idegen minden / népe! / A felhőket kergetem én s az úgy van jól! de emberfia hozzám / többé be ne tegye lábát! / S mint ama nagyúr, ki járt pórul a vásáron
[Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez]
Oh boldog az, ki hárfájával hegységet megingat / Ki konok nagyságokat térdre kényszerít / És úgy vezeti kézen őket aztán, mint a gyermeket
[Füst Milán - A mélyen alvó]
S a szívem is bucsút int. S akár a multakért, úgy zokog érted, / Máris felmérné, ami neki voltál s úgy vezetne kezeden / Remegő szeretettel s vendégeként vissza magához, / Mint legdrágább látogatóit: a
[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról]
a törvény! mondogatták ők is, ámde nem hitték. / Hogy mit gondoltak? / Nem tudom, oh nem tudom. Úgy vélem, nincs e földön oly / parancs, / Mely megfékezhetné tüzük s elméjük rúdját megfordítaná / a
[Füst Milán - Az igaz bíróhoz]
elképzelünk: Igazság! / Hatalmas nemtő! / Te voltál mindig a bölcsek képzelete! S mint a foszfor / Úgy világít tenéked a dolgok lelke éjszaka! Jóság / És okosság: tebenned egyesűlvén vannak! / S téged
[Füst Milán - Gúnydal Pergolára]
Ha borba vagyok mártva éjszaka / S az eszem nem tudja, hogy merre küldjön / S mint sarkcsillag, úgy villog és rezeg / A házacskád zöld, éji mécse nékem: / Akkor a bor nevet. Mert tudja mit teszek: / A
[Füst Milán - A mélyen alvó]
sose járt utakon. S hogy nélkülem / jó neked ott. / S a szívem is bucsút int. S akár a multakért, úgy zokog érted, / Máris felmérné, ami neki voltál s úgy vezetne kezeden / Remegő szeretettel s
[Füst Milán - Emlékezetül]
őszi felhő, / Oh kóbor vénség, mord öregség, nem lett benne részetek, / De mint a forgószél, úgy zúgtatok el innen sebtiben. / Áldott fiúk, hol ténferegtek, huncutok? / Mely alagútba bújtatok


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.