| [Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat] |
És nem szerettem senkit s voltam átkozott, akit az emberszív / kivet... / Taníts meg rá, hogy újra áldjalak / S feledjem el, hogy nem találtalak... / Oh add, hogy elfeledjem ezt az életet |
| [Füst Milán - Kutyák] |
el a remeték s a puszták vadjai... / És este vége volt. / Lobogva forrsz világ és minden reggel újra. Oh ez nem panasz. / De mégis nem tanúlsz? A csillogó szerszámot felveszed? / Mikor lesz már, hogy |
| [Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
mutattam az időket / s megálltam / S hogy nincs oly órás e világon, aki szóra bírhatja kedvemet újra. / S hogy sötét udvaron lenn, vörösen ragyogó istállók s kocsiszínek / Suttogó népe lesi hangomat s |
| [Füst Milán - A fegyenc fia] |
Szégyen Király. " " / " Azt ígérted, hogy elkerűlsz, / Úgy esküdtél, hogy elmerűlsz / S ím' itt vagy újra s szertezilálod álmaim... " / " " Sutba vetem érted, mit te tettél a fejemre, bronzból vert |
| [Füst Milán - A fegyenc fia] |
S a poklok minden kénkövét, inkább a fekete gyehennát, / Semhogy véled járjam az országútat újra, / Semhogy sorsuk szégyenét még egyszer vállaltasd velem. " / " " Akkor itt hagylak hát, jól van |