| [Füst Milán - A kalandor] |
Néz felhőt, lombot és kiken / Egy hűsebb élet fénye ott világol: / A téli csúcsok felé néz a vándor... / És óhajtana lenni téli hó, / Vagy vágyna lenni pusztán délibáb / És mindaz: mi e földi lét |
| [Füst Milán - Tél] |
vérben forgó szemeik / Kimeredtek az iszonyattól... Lobogás volt itt, lázas vacogás, / lélek, ó árva vándor, / Pornak vándora, lassan vond ki magad innen, úgy akarom. / Ne figyeld a lobogást. Várj. / Amíg |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
sirjai közt és távoli erdők / Bővizü, hüs csurgója bugyogva patakzik. / S ballag a kormos dombon a vándor s bús lelkében az őszi / Bánat kútja bugyoghat halkan s szüntelenül, / S búvik a gőzölgő szakadék |
| [Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ] |
sötétben ílykép rejtezünk / S hogy mit várunk e tartós éjszakában még? azt nem tudom. / Nehéz a vándor sorsa, nagy Király! / Voltunk megváltó vídámság kietlen pusztaságokon, / Vagy másutt: lenge, könnyü |
| [Füst Milán - Gyertyafénynél] |
a terhes fának / Tartalmas szépségei ősszel? / / 2 / A lányok éneke könnyű! tűnő hang az övék s vándor, / Vak csillag a reménység, mely egyre közelít, / Egy tar szikla mögül közelít és egyre növekedvén |