| [Füst Milán - Kántorböjt] |
őszön / Oly bús borús a lelkem: halálát beszéli szüntelen... / Tekintsd a jó anyót, ki türelmesen vár a padba', / Ájtatos szegényke! s lelke csüng a fia énekén! / Áldd meg a gyülekezet népét gabonával |
| [Füst Milán - A magyarokhoz] |
erre / Tekintsed őt, türelmes pártájával hajladoz a szélben, nem jajong, / De bölcsen hallgat s vár, amíg a negyedik nagy évezredben / Kibonthatja gyümölcsét e nagyvilág elé. S tán ez a sorsod itt |
| [Füst Milán - A pásztor] |
fejről göndör fürt lehull, ) / S a nedves réten sír a vízmadár / S a pásztor botra tárnaszkodva vár, / Míg az éji falura a barna ősz / Kietlen csöndje űlt, s már hűs verem / Az égnek boltja. Melyre |
| [Füst Milán - Henrik király] |
veled Henrik! Zsufolva fut emlékeivel / E kis világ. Oly terhes már. Egy végeláthatatlan tölcsér / Vár reá az útak végén. S amellett semmije sincs. / Hol a múltja? Egyetlen egy nap a zsákmányod dicső |
| [Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ] |
amely hordozá / s akár a túlérett gyümölcs, / Amely egy éjszakán lehull és már csak önmagának van és vár... / sötétben ílykép rejtezünk / S hogy mit várunk e tartós éjszakában még? azt nem tudom. / Nehéz |