| [Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról] |
szemtelen, / A kotnyeles kislányoké... S az egyik végül még felém is fordította / szép fejét... / És várt. Hogy mint a szomjas állat, amely forrást lel, igyam / a szeme fényiből. / A kárhozat volt ez, oh |
| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
végtelen! / Ó végső koppanás a szíven, végső döbbenet: halál! / ó minden szédületek mélye: régen várt magány! / Ó hallgatásnak jóleső zenéje: emlékeket súgó! / Ó jóleső hang a fülnek örökkévalóságé |