[Füst Milán - Gúnydal Pergolára] |
és nincsen semmi baj, / Meggyónsz előbb és nincs mit félni, / Ha elfogysz is, mint napfényben a vaj... / A Fanti utca tudna mit beszélni. / Haj din, haj dán. / Így mulattunk mi hajdanán. / Óh |
[Füst Milán - Őszi sötétség] |
Épp egy rigó fütyült a téli fán. / Gyönyörű volt a téli világ s én eltöprengtem éppen: / Ki égeti vaj' a havas útak sárga tüzét? / S hogy sötét nyaram elaludt már s magasztos éji csendbe / Fúlt s a bús |
[Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön] |
kiáltok, hogy halld, de vajjon még meddig kiáltok én? / S vajjon kinek kiáltok én? / S meghallják e vaj' a századok, hogy egy ember élt itt? / S vajjon elbolyong e jajszavam a századok rengetegében s nem |
[Füst Milán - A Mississippi] |
sem eresztel, hogy rózsaszín halait / Megmetszve hasukon, kipeckeld a forró, jó nyári napon! / Vaj' annyira kibékít az eredmény: megszerzett bungalow d / gyönyöre s a honapok egyforma futása, / Hogy |
[Füst Milán - Óda pártfogómhoz] |
Töröld cipőd sarát fenkölt homlokomhoz! / Hisz néked köszönöm én, hogy vagyok még, hogy lettem, / Vaj' hogyan bókoljak a jótettért, hogy élek? / Kérlek: légy legalább nemesebb testrészimhez illetlen |
[Füst Milán - Egy tesszáliai költő az Erinniszekhez] |
hangos csivogással, amely felverte az alvó földmivelőt, hogy / azt kérdezte: / Hol a feleségem? S vaj' itt vagyok e még, vagy már repülök? / S hogy mért átkoztatok egyre? Igen, majd ezt kérdezem ott |
[Füst Milán - Végrendelet feleségemnek] |
vágyom, / Hogy minden évszázadban felvessem fejem / És megkérdezzelek: oh édes, mondd, az álom / Vaj' jól esik e itt, e bús helyen? / Hol régen elfeledted már, ki volt e bús alak, / Hogy mit |
[Füst Milán - Hajnal előtt] |
De ott, de ott, az ablakokba' fenn / Kigyúlt a fény, világosság lett hirtelen / S megállitott, / Vaj' mi történik ott? / Már gondolom, légy gyengéd égi lány, / Ott gyermek született talán... / Oh én |
[Füst Milán - Barátaimhoz] |
elviseltetek, / Vagy tán a vad, fájdalmas szó, amelyre megdobbant a szív és / felhorkant: / Hogy vaj' miféle fájdalom beszél magában így? Mely Isten adta, / Isten küldte átok az, mely így zokog |
[Füst Milán - Egy csillaghoz] |
tüzét aki veted a libegő / boltozaton, / Hogy önnön viharzásod köde már már végkép elborít... / Vaj' mire vágyol ott? hogy hívjanak? szeressenek? / Esengő asszonyok a karjukat s a szívüket / Tárják |
[Füst Milán - Egy tesszáliai költő az Erinniszekhez] |
Egy tesszáliai költő az Erinniszekhez / / Vaj' mit akartok tőlem, ti lányfejűek, / Oh keselyűk ti, őrjöngők, habos alkonyatban kik elűltök / S |
[Füst Milán - Barátaimhoz] |
titokba' sírt, / Majd elfordúlt mindattól, ami vonzza s elcsitúlt. / Még nem tudom, hogy mire mén? vaj' nem ordít e fel a sírban is, / akár az éhes farkasok, / Melyek vad tél időn a havas falvakat |
[Füst Milán - Halottak éneke] |
volt. Elfogytam, mint a hó... / És semmivé lett drága életem. /* / Ha meggondolom, mindez tévedés: / Vaj' Szent Ferenc mit ért el nálatok / Hogy volt az állatokhoz jó? / Hisz tovább szenvednek az állatok |
[Füst Milán - A jelenés] |
hogy, bár rettenetes is, de szent a neve, / mert háromszor szent az Úr? / Oh felelj hát, aki vaj szivü voltál s mégis rettenetes, mert tudtad, mi / az Eszme, / Hogy az Eszme kegyetlen, hogy az |