| [Füst Milán - Az igaz bíróhoz] |
is a fényt, mint aki eltévedt / És sokáig botorkált egy vak alagútban, a sötétben, / S feljutott végül a napfényre, / Gyönyörüszép hajnalidőben |
| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
párja senkinek... / És erre most eszméltünk csak e furcsa éjszakán... / S a futkosás oly nagy lett végül és a zűrzavar: / Hogy négy vad erős lovat kellett befogni sebtiben s egy nagy / szekéren / Hajszolva |
| [Füst Milán - Az igaz bíróhoz] |
kit eddig megláttam, derék ha volt és menni / mind előre daccal / S meghalni azután, meglátni végül is a fényt, mint aki eltévedt / És sokáig botorkált egy vak alagútban, a sötétben, / S feljutott |
| [Füst Milán - Öregség] |
még egyszer hangoztatni akarván igazát, mielőtt elomolna... / S aztán hát elment persze, csend lett végül is e vidéken. / De a szivében is csupa csend volt már akkor, el ne feledjük s egy / másik, még |
| [Füst Milán - Ha csontjaimat meg kelletik adni] |
minden egyebet, ami szomorún megy nem áhitott célja felé... / S a vijjogó keselyűkről ird majd meg végül is hymnuszodat / e világon s arról, / Hogy szebbnek itéltetett a tört szem itt, mint a ragyogó |
| [Füst Milán - Mózes számadása] |
amíg távol volt szemem / S megdönthetetlen állt előttem, mint az éj maga. / Meg kellett törnöm végül is, így volt megírva rólam, fáradt / voltam én! / S a vállaimmal kellett vón kivetnem négy sarkából |
| [Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
Barokk elégia: Búcsú mesterségemtől / / Végül is versem, légy hát az utolsó! / Mondd meg a lányoknak: csak őket szerettem! / S hirdesd még egyszer |
| [Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról] |
alján? / Egyeseknek fel volt tüzve kontyuk, mint a szemtelen, / A kotnyeles kislányoké... S az egyik végül még felém is fordította / szép fejét... / És várt. Hogy mint a szomjas állat, amely forrást lel |