| [Füst Milán - Levél Kanadából] |
oh emberek gyermekei, / mint ti... / S félálomba' tünődnek. S mire felkel a hold is s megindul véle a / felszél, / Hónuk alá dugva meztelen fejüket inganak. / Így élünk errefelé... Én a hold ködét nem |
| [Füst Milán - Levél Kanadából] |
integet / S akkorát kurjant odafenn a hegyí temetőnél, hogy beledermed / a lélek, / Ugy megkongatja véle, ami tátong, hogy az hánytorogva felindul / S a kopárság szélei habzanak... / Fut a kiáltás, minden |
| [Füst Milán - Repülj] |
a kulcsot, / Mit zúgva elmerít az örök örvény / S mit Isten tengerébe elhajított, / Hogy nyissam véle majd a titkok ajtaját... / Te szőke égi lánynak símogasd haját / S ott fenn építs magadnak tiszta |
| [Füst Milán - Levél a rémületről] |
Hogy még egy napot csensz magadnak ember, / Még egy csókot, kortyot, csillagtüzeket? És elmenekülsz véle, / mint a tolvajok? / Szabályosabbnak hittem ezt a létet eddig. Ma már megvetem. / Sietni kell? És |