| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
S vitt két bohó parasztot: egy vaskos legényt, / S mellette űlt a nyájas holdvilága... / Kezdetben vélem akkor láthatatlanúl / Civódtak démonok, de később megsürűdve / Mind kivált a légből és testetlen |
| [Füst Milán - Hajnal előtt] |
akár a nagy vizek / S a hold alól a szél / Máris ringatná habjaim, nem érzitek? / Oh kár fáradnod vélem égi dajka, lásd / Öreg vagyok / S nem érdemlek már annyi gondozást, / De ott, de ott, az ablakokba |
| [Füst Milán - Ha csontjaimat meg kelletik adni] |
boldog őslakói közt megáll. / Nem baj, nem sirok. Oh fussatok hát vad lovak / S úgy száguldjatok vélem, hogy az emberek erdeje zúgjon, / Se lássak, se halljak. Csupa vadság legyen a szívem, mint a |
| [Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról] |
a törvény! mondogatták ők is, ámde nem hitték. / Hogy mit gondoltak? / Nem tudom, oh nem tudom. Úgy vélem, nincs e földön oly / parancs, / Mely megfékezhetné tüzük s elméjük rúdját megfordítaná / a |
| [Füst Milán - A fegyenc fia] |
Nem jobb neked, királyod én, ha újból cimborád vagyok? / Nem jobb volt néked vándorolni vélem? " " / " S ha mint csillag dörögnél is el az arcom előtt / S ha mint Kerubim futnál is nagy fénnyel |