vicsorítanak
[Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo]
nem merém, mert tudtam, hogy / mérgesen ugatnak, / Féltik a zsákmányt, akit elragadtak s rám
vicsorítanak
/ csúnya kutyafejeikkel: ) / Ámde a halott is halkan sírt, / Szelíd volt: átengedte magát egészen
Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.