[Füst Milán - Levél Kanadából] |
A lovak édes csengetyűi nékem csengenek. / Úgy mondják, odalenn a Nagy Rabszolga Tónál / Boldogabb a világ... a nép sokat nevet / S gyakran látnék gyereket, amint agyagfazékkal karikáz, / Vagy rézgombbal |
[Füst Milán - Messzi fény] |
s messzi fény, feléd, / S az Urat hívom tanuságomúl, hogy itt vagyok... / Ó fényből árnyba változó világ! / Az életed fölötted ellobog |
[Füst Milán - Gyertyafénynél] |
hatása alatt, leverten. / / K. Havas Géza drága emlékének! / / 1 / / Változtatnod nem lehet. E világ dolgai / Csak úsznak egyre álmosan tovább. Oh rest e föld felszíne, / jól tudom. / S itt nincs oly |
[Füst Milán - Panasz] |
firmamentumon... / Ti mit tehettek arról is? ti nép! álomszuszékok, tisztességesek! / Oh nagy világ! / Én bezzeg rosszul jártam itt |
[Füst Milán - Mózes számadása] |
rajzott, vagy sarjadott a tág / mezőn, / A gyűlölettől volt annak förtelmes az ereje. / S egy új világ épűlt fel így világod ellen, amíg távol volt szemem / S megdönthetetlen állt előttem, mint az éj |
[Füst Milán - Kutyák] |
Hogy riadozva menekültek el a remeték s a puszták vadjai... / És este vége volt. / Lobogva forrsz világ és minden reggel újra. Oh ez nem panasz. / De mégis nem tanúlsz? A csillogó szerszámot felveszed |
[Füst Milán - Kutyák] |
nézem vándorlásodat s tudom, / Nagy ívben fordúlsz el, mégy innen arrafelé, hol egy kétesen / szürke világ/ Fekete ködeiből lép majd elő a nap. / De addig is te nem pihensz: a láthatáron lassan áthaladsz |
[Füst Milán - Motetta] |
magamba' forgok. / Nem hiszek a kinyilatkoztatásban / S hogy így néz ki megváltása után mind e nagy világ, / Hadd dalolok a megaláztatásban: / Minden gondolatom, mint az ótvar / És átok minden emlékem és |
[Füst Milán - Levél a rémületről] |
Ma már megvetem. / Sietni kell? És félni? emberek! Nem nézhetem a holdat / lassan is? / E szép világ hát nem enyém?... ó hagyjatok! hadd sírok még / ezen... / Mert tegnap ifju voltam még, szivem oly |
[Füst Milán - Levél Kanadából] |
nevetni tudok / Ó, jöjj már, légy itt, boldogabb vigasság s bár elmúlna már / tőlem ez az élet / S e világ is: mint a csillagképek rendje, vajha lassan elfordulna / szememtől... / És tagadón se kéne |
[Füst Milán - Tél] |
azok is porosak, ridegek / S képzeld el: még egyre porosabb lesz minden. Mindétig szürkébb / lesz a világ, mintegy a ridegség / Elönti majd a dolgok leglényegét, lehatol s a por is itt fenn / Mindegyre |
[Füst Milán - Habok a köd alatt] |
s önnön / halálával is cicáz / S az életét is hányszor veszti el üres reményekért? A létező világ/ mit érhet már neki? / Játékon nyerte mindenét s azt játszva dobja el. / Oh igen, ők azok, kik |
[Füst Milán - Henrik király] |
is itt... De megbántam én az / életemet. / Isten veled Henrik! Zsufolva fut emlékeivel / E kis világ. Oly terhes már. Egy végeláthatatlan tölcsér / Vár reá az útak végén. S amellett semmije sincs |
[Füst Milán - Egy magános lovas] |
hallgatag. S hiába kérdenéd, hogy túl / az égő messzeségeken / S a napnyugat mögött mi lappang, mely világ rejtőzködik? / És mért oly ismerős? / Mi voltál egykor ott? Mi volt tulajdon egy neved? A néma |
[Füst Milán - A mélyen alvó] |
éjjeli réteken tobzódva csatangolt. / Minden táncol s villódzva pörög körülötted, egy mámoros, / éji világ... / S a hold is karikába gyürűzve, őrjöngve forog, / Mert érzi, hogy közeleg a hajnal. / S mi |
[Füst Milán - Őszi sötétség] |
IV. / EGY BÁNATOS KÍSÉRTET PANASZA / / Épp egy rigó fütyült a téli fán. / Gyönyörű volt a téli világ s én eltöprengtem éppen: / Ki égeti vaj' a havas útak sárga tüzét? / S hogy sötét nyaram elaludt már |
[Füst Milán - Panasz] |
Panasz / / Lassú e vén világ. S hiába ostromoltam én is. Rest lett / torzonborz füled. / Oly lassan mozdulsz, mint az ősvilági |
[Füst Milán - Kutyák] |
Amely neked való, / Mely nem panasz, de melyben mégis minden dolgok lelke szol. / Oh voníts nagy világ! / S vonítvá fusson majd veled a gondolat s oszoljon el. / S mi ostoroz, elhamvadsz abban s ott a |
[Füst Milán - A Mississippi] |
A Mississippi / / Hány hét a világ? Vagy siketnéma lettél? / Ott dörög melletted három mértföldnyire, / Fekete hullámai megtörvén a |
[Füst Milán - A jelenés] |
lényen? / Hiába idézlek, / Tavasszal még mélyebb a borúlat s az éjszaka mélyebb / És nincs felelet e világ völgyeiben. / S hiába ülök itt s várok már oly régen jelenést, itt semmise / mozdúl / Csak a képed |