| [Füst Milán - Elégia] |
Irtózva küzködöm, hátrálva vívok s vívódva menekűlök el, / Holott nincs oly barlang e világon, ahol megbújva elalélva, de / végre pihennék! / Most itt éjszaka van, dereng a dombok alatt |
| [Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
Végsőt kongattam még egyszer, éji időben, mutattam az időket / s megálltam / S hogy nincs oly órás e világon, aki szóra bírhatja kedvemet újra. / S hogy sötét udvaron lenn, vörösen ragyogó istállók s |
| [Füst Milán - Repülj] |
repülni túl! / Nézz feljebb: ott tisztább az ének... / Lásd: hol csattogó harc hangja dúl: / E föld világon nem szivesen élek. / Itt múlnak el, itt repülnek az évek / És fellázadnod, sírnod oly nehéz, / Oly |
| [Füst Milán - Ha csontjaimat meg kelletik adni] |
megy nem áhitott célja felé... / S a vijjogó keselyűkről ird majd meg végül is hymnuszodat / e világon s arról, / Hogy szebbnek itéltetett a tört szem itt, mint a ragyogó |
| [Füst Milán - Objektív kórus] |
IV. / SZÜRETELŐK DALA / / A bús bölcselemnek vége: a bús részleteket élem... / S hogy ez érdes világon símán és szabály szerint / Nem engedelmes emberkéznek titkos őserő: rég jól tudom. / S most mégis |