| [Füst Milán - Objektív kórus] |
ki látom drága homlokod a síró templomi / kincsek / Ódon fénye mögül s ki nem tudom, mi tartson vissza itten / Ifjút, még töretlen életűt, míg eltörődve végre menni kell... / S mért élni, élni, jajgató |
| [Füst Milán - A mélyen alvó] |
érted, / Máris felmérné, ami neki voltál s úgy vezetne kezeden / Remegő szeretettel s vendégeként vissza magához, / Mint legdrágább látogatóit: a téveteg szellemeket |
| [Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön] |
szenvedéseteknek őse én valék! / S mért kell alamizsnát kérnem tőled Átkozott Utókor, / Hogy tekints vissza majd reám az Idők és Szenvedések / S Nagy Viharok rengetegéből, át hullámon és ködön / Gondolj egy |
| [Füst Milán - Messzi fény] |
dicsősége, mint a jeladás / A nyugodt láthatáron áll. És hirdeti, hogy nincs megújhodás... / Mert vissza nem tér többé, ami távozott. Ó messzi fény! / Az örök változás mivegre van? Vagy minden veszendőbe |
| [Füst Milán - A szőlőműves] |
a hegyről s hol borpincék nehéz szaga terjed, / Puttonyát s számos szerszámait hűs kamarába teszi vissza... / S míg felenged a tél s a hordók kotyogó bora erjed, / Vídáman heverész és derüs kedvvel |
| [Füst Milán - A mélyen alvó] |
a nemlét / Órjás mágnese... s tünékeny alakzatokkal csalogasson, ami nincs? / Mosolyogsz... s tán vissza se jönnél? Megóvom fénykoszorúd / S dédelgetem álmod. Oh tünékeny ez a lét s nincs benne semmi |
| [Füst Milán - A szőlőműves] |
Melyre fehér házat, kicsikét, százat egy óriás parittya / Fekete, tar venyigék közt össze vissza szórt... / S tiszta éjjelen, mélyen a hold alatt repűl / És fénylő, gyors felhőket űz az őszi |
| [Füst Milán - Habok a köd alatt] |
el kis életünk is, mint a hab fut el, amelynek nyoma / vész / A köd alatt, a gomolygás alatt és vissza többé nem idézhető... / Ott álltak ők hegyes kis csónakjaikon és figyelték a folyót, oh / jól |