| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
is elmaradtak aztán, el a rév és kontyos őre / És ott volt már a gát előttünk s lenn a szakadó vizek, a vad folyam / S hiába szóltam én / S hiába vágtatott utánunk annyi nép, / A messzi kastélyokban |
| [Füst Milán - Levél a rémületről] |
hogy a békekötés első híre jött, / Madrid felé. / Amerre jártunk, szinte visszahúzódtak a vizek is. / A nép bezárta ajtaját előttünk, vad kutyáimat / Szidták a faluvégeken. Nem tudta persze más a |
| [Füst Milán - Levél a rémületről] |
ezen... / Mert tegnap ifju voltam még, szivem oly ifju volt... / S mint álmos, nehéz hajnalon alvó vizek, / Ma már olyan. Sötét és hallgatag. Kifordúlt sarkából az életem... / Oh némely látomás felér egy |
| [Füst Milán - Hajnal előtt] |
Ha még egy pirkadatot láthatok? / Majd rózsaszín leszek s áradni fog / Szívemből énekem, akár a nagy vizek/ S a hold alól a szél / Máris ringatná habjaim, nem érzitek? / Oh kár fáradnod vélem égi dajka |
| [Füst Milán - Levél Kanadából] |
Pozdorjává töri a kosaras gátakat. / S máris mint tavaszi gyikocskák, fényesen futnak a kis vizek/ S gyilkos gyorsasággal telik meg az ártér / S lobogva, pattogva éji tüzek mozdulása / Vérvörös |