| [Füst Milán - Önarckép] |
én is egykor biztos útamon. / És nem az öröm útját választottam én sem, ám a kopár sivatagét, / Hol vörös a földek szintje s nem legelész semmiféle nyáj, / De hol majd megpróbáltatik, ki mit bir el? / S ha |
| [Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez] |
S mint aki mély álmában fázik, mint a mécses lángja, úgy didereg, / lobog / Megpróbált lelkem! Vörös fenn a hold sarlója éjjelente / Szenvedéseim forró lehelletétől! S pokoli két vörös szem repűl / A |
| [Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ] |
ez régi / társam és barátom, Bohemund... / S mindketten, lantosok, Arméniából származánk, hol kopár, vörös/ hegyek / A tenger partjait szegélyezik s hol sötétebb egen / Másfajta csillagok járása van. Király |
| [Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez] |
lelkem! Vörös fenn a hold sarlója éjjelente / Szenvedéseim forró lehelletétől! S pokoli két vörös szem repűl / A magasságba' fenn és nézi fájó életem... Nagy Király! / Ne gondolj rosszat énfelőlem s |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
Hosszú kosarakban hordják a halat. / Sötét a tér még, de halkúl a tenger. / S az égő forrásoknak vörös tüze sárgúl. / S a derengő világnál sötét tömegeknek / Borzasztó uralma kezdetét veszi: / Ki |