volna

és egyre jobban / Hogy erről álmodik, a szíve dobban: / Ha nem üldözné többé vér szaga... / Ha szél volna, a holdmezőbe' hálna... / S ha ő volna az örök éjszaka: / Az emberszívekben tanyázna

a szíve dobban: / Ha nem üldözné többé vér szaga... / Ha szél volna, a holdmezőbe' hálna... / S ha ő volna az örök éjszaka: / Az emberszívekben tanyázna

nem vetekszik ez a / nappal, / Oly holdé, milyet álmodtam egyszer, hogy volna végtelen messzi, / Volna csupán akkora, mint egy forint s zöld éjszakában / Halkan fénylene végtelen távolból s körötte

Amelynek mélyeiről a szerencsefiak hirtelen nőtt, nagy indulatával, / Emelted volna ki s mutattad volna fel a nagy Isten előtt / Gyarapodásod biztos zálogát: a barackszín, sárga fémet. / S olybá tüntél

fényiből. / A kárhozat volt ez, oh Oidipúsz király! Míg átkozódtunk, / átkoztuk a kéjt s letéptük volna férfidíszeink... / Épp aznap, mikor sírtunk érted: elmerültem én is. Végeláthatatlan / Gyönyörök

E sugallat hűvös. Mint aki csendes és veszélyes utcán járkál / éjszaka / És abban minden lobogásban volna, hatvan fáklya tüze ontaná / vad lángjait / A semminek... mert nincs ott senki sem. A szellemek

S az özvegyasszony dolga jó legyen, / S anyámra gondolnék a sírba' lenn. / Oh elhamvadni volna jó, / Buzgón álomba kezdeni... / E részeg éjszakán hadd jósolok: / Hiába futsz ott fenn aranygolyó

nők / Nem kellenek már néktek s földi fények, / Úgy száguldoztok, mint a vőlegények. / Oh elhamvadni volna jó / És feltámadni megint részegen... / Részeg király volnék egy nagy hegyen. / E hegynek én vagyok

s körötte sokkal szebb csillagok: / Szikráznának táncolva szép rendben s kerengve, mint a rakéták. / Volna kedvem lenni erősnek, mint te! Lásd az anyám, / Ha csak az ő szeme látná művészetemet oly szépnek

szikes mezőt, / Amelynek mélyeiről a szerencsefiak hirtelen nőtt, nagy indulatával, / Emelted volna ki s mutattad volna fel a nagy Isten előtt / Gyarapodásod biztos zálogát: a barackszín, sárga fémet

csak azt szeretem. / Fekete nap volt az életem. Kinek panaszoljam? Elmult. / Oh mintha sose láttam volna napfényes szép egeket... / Ó távoli folyam s ó Ámerika zordon és messzi vadonjai! félek... / Hogy

a bor / Fejünkbe szállt. S a bölcs így szólt: " a kor! " / " Az ifjukor, bizony... " S mi megöleltük volna ősz fejét / És sírtunk volna tán, akár a bűnbánó cseléd... / S a hold eközben ment az útjain tovább

bölcs így szólt: " a kor! " / " Az ifjukor, bizony... " S mi megöleltük volna ősz fejét / És sírtunk volna tán, akár a bűnbánó cseléd... / S a hold eközben ment az útjain tovább / Oh teli hold borús

ez, betegebb, mint a holdé, nem vetekszik ez a / nappal, / Oly holdé, milyet álmodtam egyszer, hogy volna végtelen messzi, / Volna csupán akkora, mint egy forint s zöld éjszakában / Halkan fénylene végtelen