[Füst Milán - Halottak éneke] |
tudja senki sem. / Oh szállj meg hát nagy látomás! / Hadd tudnám meg, mi végre voltam? / S mivégre volt a bölcsesség, vagy lázadás, / Vagy azt, hogy mire megyek itt magamba' holtan? / Megérdemelnék már |
[Füst Milán - Halottak éneke] |
Halottak éneke / / I. / MI BÜNÖM VOLT A CSEND?... / 1 / Élő Isten, mért haltam meg ártatlanúl / Hisz mint liliom, tiszta volt szivem. / És |
[Füst Milán - Köd előttem, köd utánam] |
illanó / S ha elfáradtam, kis körömben bárhol bujtam el, lappangtam / titkosan. / Több rejtély volt a lét nekem s több édesség: oly jó volt álom / mélye meleg köpenyed! / S időnként lengedezni |
[Füst Milán - Katonák éneke] |
Katonák éneke / / Hát mindennek a levét én igyam meg? / A fák közt volt egy kecskebak, / Amiatt volt a nagy harag. / Berengár király arra ment / És meglátta a szemtelent. / Mert megmekegte őt a bak |
[Füst Milán - Katonák éneke] |
harag. / Berengár király arra ment / És meglátta a szemtelent. / Mert megmekegte őt a bak, / Amiatt volt a nagy harag. / Hát mindennek a levét én igyam meg? / A fák közt volt egy kupleráj, / Oda járt |
[Füst Milán - Katonák éneke] |
Egy vastag kislány kell neki, / De feleségét rettegi. / S most lármát csap a kerge bak, / Emiatt volt a nagy harag. / Hát mindennek a levét én igyam meg? / Egy csillag fénye rásütött, / Hogy nagy |
[Füst Milán - Őszi sötétség] |
nehézre rakottan... / S a világos, karácsonyi kapún beözönlött szekerük serege... / Mihály volt a nevem s a várfal alatt korcsmából jöttem épp', / S útban valék éjfél után s ők elgázoltak engem |
[Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
tündéri fény: egynéhány sárga lámpa... / S fenn halványúlt a hold / S az ének íme elhangzott és vége volt. / A polgármester! kiáltottam én, de már ez nem is kellett, / Megállt a had magától is az öreg |
[Füst Milán - Őszi sötétség] |
éji fellegek. / / IV. / EGY BÁNATOS KÍSÉRTET PANASZA / / Épp egy rigó fütyült a téli fán. / Gyönyörű volt a téli világ s én eltöprengtem éppen: / Ki égeti vaj' a havas útak sárga tüzét? / S hogy sötét |
[Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
menten felkavarta s boros lelkünket, mely rég / pihent: / Az órjás hold, / Ily félelmes még sose volt. / Akár a fényes kanca, nyugtalanul s gőzt lehelve / Vágtatott a völgy fölött s a szíveket / Vad |
[Füst Milán - Mózes számadása] |
De minden egyéb is, mi ottan élt, rajzott, vagy sarjadott a tág / mezőn, / A gyűlölettől volt annak förtelmes az ereje. / S egy új világ épűlt fel így világod ellen, amíg távol volt szemem / S |
[Füst Milán - A fegyenc fia] |
dörögnél is el az arcom előtt / S ha mint Kerubim futnál is nagy fénnyel előttem... / Nékem fegyenc volt az apám s az anyám koldusasszony / S inkább kínáld a poklokat, mondom, az örökös kárhozatot / S a |
[Füst Milán - Barátaimhoz] |
talán, / mely egyre csak bucsúzik tőletek, / És azért símogat, hogy emlékekép elvihesse, mílyen volt az / arcotok? / S ha nem voltam egyéb itt, mint a bús mosoly, amelyet / elviseltetek, / Vagy tán a |
[Füst Milán - Halottak éneke] |
drága életem. /* / Ha meggondolom, mindez tévedés: / Vaj' Szent Ferenc mit ért el nálatok / Hogy volt az állatokhoz jó? / Hisz tovább szenvednek az állatok! / Mivel garázda vagy s mi voltál mindig is |
[Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ] |
hízelegtünk, / Téboly volt e lét nekünk! És mit sem érő lomha gaz, / Amely burjánzik: annyi volt az ember s minden cselekménye, / fényes napja, ám az éj / S a hold bizony megejtett mákonyával s |
[Füst Milán - Önarckép] |
S minden tudásban kerestem egyre új tudást / S a dicsőségben nagyobb dicsőségeket / S hol világos volt az ég, nagyobb világolást / S az asszonyölnél égetőbb és még nagyobb sötétet... / Ugy látom |
[Füst Milán - A Mississippi] |
szeret, mert senki sem ismer / S amit nem ismerek, látod, már én is csak azt szeretem. / Fekete nap volt az életem. Kinek panaszoljam? Elmult. / Oh mintha sose láttam volna napfényes szép egeket... / Ó |
[Füst Milán - Halottak éneke] |
S minek van köztetek oly sok biró? / Ha mintakép egy évezredben van talán egyetlen / S hogy minek volt az is, mi végre tündökölt, / A sok közt oly kevés? / Nem tudja senki sem. / Oh szállj meg hát nagy |
[Füst Milán - Köd előttem, köd utánam] |
bárhol bujtam el, lappangtam / titkosan. / Több rejtély volt a lét nekem s több édesség: oly jó volt álom / mélye meleg köpenyed! / S időnként lengedezni zúzmarák felett, vagy lenni sajátmagam |
[Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
elragadtak s rám vicsorítanak / csúnya kutyafejeikkel: ) / Ámde a halott is halkan sírt, / Szelíd volt: átengedte magát egészen, vigyék el már, vigyék el! / ( Még nem ébredt fel másik életére s lelke |
[Füst Milán - A jelenés] |
mélyén a sötéttel, ahogy foltjait legyőzi a nap / Büntettél, aki jó voltál, mint a hegység oly nagy volt benned a / jószándék / S mint a felhő, amely megűli hegyét, a borúlat is oly nagy volt / homlokodon |
[Füst Milán - Sirató] |
Nyers éneket ki fújtál, / Most hideg házikódba bújtál. / Mi lelt? Hisz voltál féktelen / És nem volt benned semmi félelem. / " Nagyot ugrani! Az élet árja / Habjai tornyosulván elragad! " / Szóltál és |
[Füst Milán - Barátaimhoz] |
nyakam, mint a struccmadár, sovány nyakam... / S nem tudtam, mitévő legyek a sovárgástól, oly akkora volt/ bennem a néma fájdalom... / De most az esengés sirjába tér. Sokáig ingott, remegett, / titokba |
[Füst Milán - Őszi sötétség] |
Ej, ej, te selyma, adj e híradásért némi pénzt, / Avagy szagolj meg engemet, ha jó az orrod! " / Ez volt bucsúja. És beszítta őt a föld. / És megitták a részeg, éji fellegek. / / IV. / EGY BÁNATOS KÍSÉRTET |
[Füst Milán - Este van] |
mutatnál: nem vagyok. / Akár a csillag, mely lefut a tétovák előtt: olyan volt életem. / Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét... / Bizony én el se tudom hinni, hogy e kuszaság, / E |
[Füst Milán - Végrendelet feleségemnek] |
oh édes, mondd, az álom / Vaj' jól esik e itt, e bús helyen? / Hol régen elfeledted már, ki volt e bús alak, / Hogy mit szenvedtél érte s mit ríkattalak, / De rád is néztem olykor csupa könny |
[Füst Milán - Egy magános lovas] |
És nem vagy szomorú. Lóháton álldogálsz s tünődöl társtalan: / Hogy réges rég, az évezredek mélyén volt e gyermeked |
[Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ] |
De mint az átkozottak jártunk keltünk, elmerűlve, sóhajtozva, / őgyelegtünk, hízelegtünk, / Téboly volt e lét nekünk! És mit sem érő lomha gaz, / Amely burjánzik: annyi volt az ember s minden cselekménye |
[Füst Milán - Este van] |
Mert rossz nem tudtam lenni... ama nagy parancsokat / Nem törtem meg, ha ingadoztam is... / Igy volt e, mondd? Felelj rá, hogyha tudsz. / S a borús ég is meghasad vigasztalásomúl, / Egy kis derű is lám |
[Füst Milán - Katonák éneke] |
Katonák éneke / / Hát mindennek a levét én igyam meg? / A fák közt volt egy kecskebak, / Amiatt volt a nagy harag. / Berengár király arra ment / És meglátta a szemtelent |
[Füst Milán - Katonák éneke] |
megmekegte őt a bak, / Amiatt volt a nagy harag. / Hát mindennek a levét én igyam meg? / A fák közt volt egy kupleráj, / Oda járt Berengár király. / Egy vastag kislány kell neki, / De feleségét rettegi |
[Füst Milán - Ballada az elrabolt leányról] |
Angyalok söpörték műhelyem, / Szerszámaim az útból félrerakták... / Üveggyártó valék... És volt egy lányom is, / A kontya, mint a vas, de őt már elragadták... / S volt úgy, hogy este lett nagy |
[Füst Milán - Öregség] |
vértelen messzeségei! hányszor / Leborúltam a sötétben elétek! / Hallgass rám oh ifjuság. Volt egy öreg görög egykor / Ki felemelte két kezét, mint a szobor s az ifjuságát visszakövetelvén |
[Füst Milán - Őszi sötétség] |
kik ettek szép gyümölcsöket: / A lelkük vizfenéken alszik, mint a hal. " / " Hegyes sipkám volt egykoron s kalmár valék, / De vastag lábaim mártottam hajdanába' hóba, / S meghűltem részegen |
[Füst Milán - Halottak éneke] |
beszédes / S a mesterségemben nem alkuvó... / Uram, felékesítettél a földi téreken / S mindez hiába volt. Elfogytam, mint a hó... / És semmivé lett drága életem. /* / Ha meggondolom, mindez tévedés: / Vaj |
[Füst Milán - Köd előttem, köd utánam] |
népe s fázik is... / Ugy ébredtem rá egykor én, hogy itt vagyok... / Ahonnan jöttem, jobb dolgom volt ennél, esküszöm. / Lehettem bármiféle, tetszésem szerint s nem volt szivem, / De táncolhattam itt és |
[Füst Milán - A magyarokhoz] |
vad vízi szörnyek / ették virágaid, majd a vad burjánzás / Mindent ellepett utána, oly termés volt ez e térségeken emberek! / Hogy üszökké vált minden, aminek sudárrá kelle szöknie... / De légy |
[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról] |
Fekete lett a domboldal és lombjai, döglött lovak / Hevertek rajta szanaszét... mert vad futás volt ez, izgalmas, / végső, vad futás, / A hirhozóké, ők is, mint a zsák, úgy estek el, úgy dőltek el / a |
[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról] |
És várt. Hogy mint a szomjas állat, amely forrást lel, igyam / a szeme fényiből. / A kárhozat volt ez, oh Oidipúsz király! Míg átkozódtunk, / átkoztuk a kéjt s letéptük volna férfidíszeink... / Épp |
[Füst Milán - Este van] |
Este van / / Mire rám mutatnál: nem vagyok. / Akár a csillag, mely lefut a tétovák előtt: olyan volt életem. / Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét... / Bizony én el se tudom |
[Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ] |
akartunk, semmi mást és / elfeledtük érte napjaink'... / Egy télen aztán nagy városba érkezénk, volt éppen gyertyaszentelő / S a víz mellett járt fel s alá sokféle lány meg asszony, kezét tördelé |
[Füst Milán - Barátaimhoz] |
Barátaimhoz! / / Mint a kedves után, ki szép volt és kegyetlen, / Könnyű és fájdalmas pillantást vetek majd a dombok felé s feléd / is ó gyönyörű élet |
[Füst Milán - Az igaz bíróhoz] |
akarok s élni, mint az elfáradt / oszloptartó leányok, / Szeretni, kit eddig megláttam, derék ha volt és menni / mind előre daccal / S meghalni azután, meglátni végül is a fényt, mint aki eltévedt / És |
[Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
Levél az ifjúságról / / " Nagy csöndesség volt és nehéz sötét eső után, / S egyszerre, mint az átkozottak látomása, / Úgy került elé az Alpesek |
[Füst Milán - Este van] |
Nagy ivben esteledik körülöttem mindenütt. / Az ég is tágúl, gömbölyűbb a föld / S mi apró cseprő volt: felszívatik. / S egyetlen hang donog: hogy este van. / S egy ujj mutat az ég felé, hogy ott az én |
[Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ] |
és kövér... / S e messzi világnak oly sok szokása más, a nép ott halkszavú / és búskomoly, / Ez volt hazánk. / De mért is szólni minderről, hisz vége van. / Bizony, hogy szegény lelkünk elszakadt az |
[Füst Milán - A jelenés] |
oly nagy volt benned a / jószándék / S mint a felhő, amely megűli hegyét, a borúlat is oly nagy volt/ homlokodon. / Oh Vladimir Iljics, vajjon lehet e segíteni az emberi lényen? / Hiába idézlek |
[Füst Milán - Tél] |
s kiáltának: íme a / megfoghatatlan! s vérben forgó szemeik / Kimeredtek az iszonyattól... Lobogás volt itt, lázas vacogás, / lélek, ó árva vándor, / Pornak vándora, lassan vond ki magad innen, úgy akarom |
[Füst Milán - Tél] |
feléd! és harsogtam / S rajtad feledtem szomoru szemeimet: vígasztalan örökkévalóság! / Kakasviadal volt itt s ó minő! Még emlékeznem is! A földnek / két röge feltámadt / S egymásnak eredt... Ezernyi pár |
[Füst Milán - Kutyák] |
mint a fergeteg, / Hogy riadozva menekültek el a remeték s a puszták vadjai... / És este vége volt. / Lobogva forrsz világ és minden reggel újra. Oh ez nem panasz. / De mégis nem tanúlsz? A csillogó |
[Füst Milán - Mózes számadása] |
a csendben, ki vagy a Jóság! / Ők tobzódtak a völgyek alján. El nem mondhatom, hogy ott / mi volt. / Magának hamisságból épített fel várakat a nép, / De még az inge szövetét is csalafintaságból |
[Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
hitték, / nappal van megint... / S e madarak is elmaradtak aztán, el a rév és kontyos őre / És ott volt már a gát előttünk s lenn a szakadó vizek, a vad folyam / S hiába szóltam én / S hiába vágtatott |
[Füst Milán - Öregség] |
S aztán hát elment persze, csend lett végül is e vidéken. / De a szivében is csupa csend volt már akkor, el ne feledjük s egy / másik, még nagyobb figyelem... / S a feje körül tompa derengés |
[Füst Milán - Ballada az elrabolt leányról] |
Nem hagytam el kemencém, bárki jött is, / Csak épp letettem forró eszközöm, / Az emberekhez nem volt már közöm... / Csak azt vigyáztam, el ne fogyjon kis borom / S evégből olykor kiszóltam az ablakomon |
[Füst Milán - Mózes számadása] |
volt szemem / S megdönthetetlen állt előttem, mint az éj maga. / Meg kellett törnöm végül is, így volt megírva rólam, fáradt / voltam én! / S a vállaimmal kellett vón kivetnem négy sarkából mind e nagy |
[Füst Milán - Halottak éneke] |
senkinek sincs bús tekintetem / És senkit meg nem bántok, rontok azzal, még hogy élek? / Mi bűnöm volt, mely elfödött, a csend, felelj / S a szende szemlélet, mely elbüvölt? / / 2 / Ki síromhoz méla |
[Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
énekelve... / Ám a gátakon épp ott járt polgármesterünk, a gyermekarcu, ősz, / Hódprémes agg, szelíd volt, mint az ősz... / Ismertük őt: amellett bölcs, nemes és büszke fő, / S akár egy réveteg szobor |
[Füst Milán - A fegyenc fia] |
hiszen szabad az országút... / Nem jobb neked, királyod én, ha újból cimborád vagyok? / Nem jobb volt néked vándorolni vélem? " " / " S ha mint csillag dörögnél is el az arcom előtt / S ha mint Kerubim |
[Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
Megúntam én, hogy szüntelen álljam az őrt, / Figyelnem az éjfelet s kongatnom a vihart, / Sok volt nékem a sikoltás és sok a kurjogatás is, / Mert én voltam az évszázadok őre, de megúntam |
[Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
hiába! / Megúntam én, hogy szüntelen álljam az őrt / Figyeljem az éjfelet s kongassam a vihart / Sok volt nékem a sikoltás és sok a kurjogatás is... / S hogy én voltam az évszázadok őre, de megúntam |
[Füst Milán - Szellemek utcája] |
Széditő, teljes napsütés: aranyrózsáidat... / Mi mindent szerettem, már nem tudom. / Boldog forróság volt nékem ez a földi tüz, / Átjárt, hogy megvacogtatott, borzongtam tőle s jeges éjszakát / Képzeltem |
[Füst Milán - Copperfield Dávidhoz] |
semmi / mást! / S miből a zsidónak oly bőven jutott ki minden időben: gúny és / magány: e kettő volt örökrészem e földön! / Idegen vagyok én itt, idegen nékem ez a Föld s idegen minden / népe! / A |
[Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
futotta tőle rögtön át meg át, / Egyik se lelte már helyét, párját kereste mind a hány / És íme: nem volt párja senkinek... / És erre most eszméltünk csak e furcsa éjszakán... / S a futkosás oly nagy lett |
[Füst Milán - A jelenés] |
szét is pattantja őket a rettenetes alázat. / S ők mégis míly komorak! No de mert csontokon átal volt/ repülésük / A csontok mezején. S e csontok is oly komorak voltak, / Elárasztotta őket a víz |
[Füst Milán - Önarckép] |
Megvetéssel fordítom el akkor a fejem... / Mert nincsenek gyermekeim, e vigasságban nem volt részem, / mint az arabs szamár, / Ki megszagolván honni földjét, uj ösvényre fordul hirtelen, / Úgy |
[Füst Milán - Kutyák] |
Lovast a hídra léptetni... Megállt szemközt a napkoronggal. / Állt s fütyölt szegény / És este vége volt. S hány büszke nép a sivatagba szállt csatázni / mint a fergeteg, / Hogy riadozva menekültek el a |
[Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez] |
szántóföldek közt ballagott aratáskor. / Ki látta? / Ezek közül többet, mikor éppen erős napsütés volt s hullott / Az arany fényesség s a csoportos nép tétlenűl ődöngött a forró / tereken, / Ezek közül |
[Füst Milán - Levél a rémületről] |
nem enyém?... ó hagyjatok! hadd sírok még / ezen... / Mert tegnap ifju voltam még, szivem oly ifju volt... / S mint álmos, nehéz hajnalon alvó vizek, / Ma már olyan. Sötét és hallgatag. Kifordúlt |
[Füst Milán - Ballada az elrabolt leányról] |
el ne fogyjon kis borom / S evégből olykor kiszóltam az ablakomon... / Szemben egy korcsma volt... S odébb egy gyűlölt kastély... / Ki tudja, kit őriztek ott s mely titkokat? / Oh sokat |
[Füst Milán - Ballada az elrabolt leányról] |
Mit mesélhetek? / Én mindezt láttam, mélabús öreg / S nem vállalkoztam többé kűzdelemre... / Fanyar volt sorsom íze, mint az álomé / S a gondolatom mind: halálomé. / Nem hagytam el kemencém, bárki jött is |
[Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ] |
hold bizony megejtett mákonyával s fenn a fürtösfejü csillagok, / Az édesek voltak meghittjeink. Nem volt szelíd kis szép / menyasszonyunk, / Mosolygó, ledér szomszédnét sem ismerénk... Banyák és ringyók |
[Füst Milán - Mózes számadása] |
gyűlölettől volt annak förtelmes az ereje. / S egy új világ épűlt fel így világod ellen, amíg távol volt szemem / S megdönthetetlen állt előttem, mint az éj maga. / Meg kellett törnöm végül is, így volt |
[Füst Milán - Köd előttem, köd utánam] |
Ahonnan jöttem, jobb dolgom volt ennél, esküszöm. / Lehettem bármiféle, tetszésem szerint s nem volt szivem, / De táncolhattam itt és ott... megértitek? Szeszélyes voltam, / illanó / S ha elfáradtam |
[Füst Milán - Halottak éneke] |
MI BÜNÖM VOLT A CSEND?... / 1 / Élő Isten, mért haltam meg ártatlanúl / Hisz mint liliom, tiszta volt szivem. / És bámúlt nagy szelíden akarattalan / Mély, szomorú állatszemem kerek két ablakán |
[Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ] |
tűz, mely nyomtalan vonúl... / S volt úgy, hogy országutakon az éj ikránkba mart / S bizony nem volt tanyánk... s holott kopogtunk, szinte / felindúlt a küszöb ellenünk... / Felbokrosodtak még a falak |
[Füst Milán - Egy magános lovas] |
mögött mi lappang, mely világ rejtőzködik? / És mért oly ismerős? / Mi voltál egykor ott? Mi volt tulajdon egy neved? A néma / mozgalom / Nem tudja, nem felel... / S hiába bámulod, leselkedel a |
[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról] |
szenvedése / s mit a fájdalom! / S az elhagyottak nagy sirása lenn a völgyek alján? / Egyeseknek fel volt tüzve kontyuk, mint a szemtelen, / A kotnyeles kislányoké... S az egyik végül még felém is |
[Füst Milán - Ballada az elrabolt leányról] |
Üveggyártó valék... És volt egy lányom is, / A kontya, mint a vas, de őt már elragadták... / S volt úgy, hogy este lett nagy fergeteg... / A szélben vén emberek perlekedtek... / Egy részeges ajtóm elé |
[Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ] |
vídámság kietlen pusztaságokon, / Vagy másutt: lenge, könnyü tűz, mely nyomtalan vonúl... / S volt úgy, hogy országutakon az éj ikránkba mart / S bizony nem volt tanyánk... s holott kopogtunk, szinte |