voltam

halál, oly gyorsan s kecsesen / Surrantak elő s pörögtek el az éjben? / S hogy a lelkek órája is én voltam a sok között s ha sodorta / őket a szél, / Gyakran megűltek a párkányon s halkan hozzám / Lehajolva

az éjfelet s kongatnom a vihart, / Sok volt nékem a sikoltás és sok a kurjogatás is, / Mert én voltam az évszázadok őre, de megúntam... / Hirdesd: / Elfáradt szivét ezentúl pihenteti, ója, / Csendet

az éjfelet s kongassam a vihart / Sok volt nékem a sikoltás és sok a kurjogatás is... / S hogy én voltam az évszázadok őre, de megúntam, / Megúntam, mondom, igen e keserűt / A mesterségem megútáltam

már egy jelenést, / Türelmemért. Vagy tán a feledést... / Ha bűnös voltam is. S ha kérdenéd, / Mért voltam az / Tudd meg, mert gazdátlan pimasz, / Megbolygattam az élet kényes felszinét / S a titkait

tört szivem... /... Mi más valék, mint esengés? Hisz abból gyúrt kezed / És nem szerettem senkit s voltam átkozott, akit az emberszív / kivet... / Taníts meg rá, hogy újra áldjalak / S feledjem el, hogy nem

bucsúzik tőletek, / És azért símogat, hogy emlékekép elvihesse, mílyen volt az / arcotok? / S ha nem voltam egyéb itt, mint a bús mosoly, amelyet / elviseltetek, / Vagy tán a vad, fájdalmas szó, amelyre

kopog és megver... / S képzeld el ezután, hogy itt jártam én, vedd szívem melegét, / Vedd, hogy itt voltam egykor, énekeltem s míly dallamokat! / Földnek fekete göröngye felszállottam / Mélységes éjszakámból

majd / ama golyó? / De így szól: ez a rend! Meg kell hoznom az áldozatot, meg kell / halnom, / Ki voltam éhes, mint a kigyók, / Lusta, mint a krokodílus / S pusztitó kedvű, mint az apokalipszis sárga

s a gyötrő hév is szinte felmagasztosúl, / A gyötrő hév bizony! Óh emberek! / Ti nem tudjátok ám, ki voltam én! / A láng... oly esztelen, akár a láng, / Mely lobog meztelen, / Mert nincsen kérge s eszi

kezd / Holott pihenne még és nem akarja ezt / És aki bandukol, félénken néz oda, / Hát ilyen voltam én. Az élet így telik, / Hogy csendesűl az ember estelig / Ma már én csendesebb vagyok. Lurkó ne

felett a felhők nyája. / Kihúllt szájából rézzel vert pipája / S ő alszik önfeledten. / Mert pásztor voltam én is hajdanán, / Már nem emlékszem hol, sok gyermeké / S az én számból is kihúll majd pipám

feléje önnön képével vert, királyi aranyát. / Így képzelgek én is a nevemmel, lásd Dávid! S mi voltam én is itt? / árva fiú! / A sértődöttség vontatott dallamát hagyták rám örökül: semmi / mást! / S

állt előttem, mint az éj maga. / Meg kellett törnöm végül is, így volt megírva rólam, fáradt / voltam én! / S a vállaimmal kellett vón kivetnem négy sarkából mind e nagy / világot, úgy, mint egykoron

visszhangzik a vidék s furcsa / kézmozdulatokkal is őrjöngve hazudoz: / Fájt az élet nekem is, nem voltam érzéketlen sohasem. / Ám torkom összeszorúlt, hangom rekedt vala s félve, félszegen / Csak

amely megfuvatik néki, / Szegény porai hogy attól megremegjenek valahol... / Hisz még annyi se voltam, gyenge gyertyafény csak az arca / előtt, pislákoló lángomat a fuvalomtól / Egy finom kéz óvta... s

mint a rög / Ki voltam, mint a köd, / Borús, s ha kellett, mint a kés, / Éles és bátran villanó... / Voltam haraggal ékes / S mint vendégük: beszédes / S a mesterségemben nem alkuvó... / Uram, felékesítettél

tetszésem szerint s nem volt szivem, / De táncolhattam itt és ott... megértitek? Szeszélyes voltam, / illanó / S ha elfáradtam, kis körömben bárhol bujtam el, lappangtam / titkosan. / Több rejtély

nem ért soha. / Ne nevessetek rajtam. Csillag voltam, szerencsétlen siető! / S ha nektek más nem voltam is, egy gyengéd pillantás talán, / mely egyre csak bucsúzik tőletek, / És azért símogat, hogy

magamba' holtan? / Megérdemelnék már egy jelenést, / Türelmemért. Vagy tán a feledést... / Ha bűnös voltam is. S ha kérdenéd, / Mért voltam az / Tudd meg, mert gazdátlan pimasz, / Megbolygattam az élet

lassan is? / E szép világ hát nem enyém?... ó hagyjatok! hadd sírok még / ezen... / Mert tegnap ifju voltam még, szivem oly ifju volt... / S mint álmos, nehéz hajnalon alvó vizek, / Ma már olyan. Sötét és

öröme / Beteljesedék énrajtam Uram. / Vagyok kedvük szerint való / És néma, mint a rög / Ki voltam, mint a köd, / Borús, s ha kellett, mint a kés, / Éles és bátran villanó... / Voltam haraggal ékes

Nem szemrehányás ez! Mert nincs az én szívemben semmi már, / Mi igazam keresné. Lelkendezés voltam, mondhatatlan / Vágyakozás s olyas után, amit nem ismerhetek... / Hajoltam hajladoztam, mint

közt oly kevés? / Nem tudja senki sem. / Oh szállj meg hát nagy látomás! / Hadd tudnám meg, mi végre voltam? / S mivégre volt a bölcsesség, vagy lázadás, / Vagy azt, hogy mire megyek itt magamba' holtan

futott meg... egy vonzás irányában elhajolt, de célt / nem ért soha. / Ne nevessetek rajtam. Csillag voltam, szerencsétlen siető! / S ha nektek más nem voltam is, egy gyengéd pillantás talán, / mely egyre

Mert nincsen kérge s eszi önmagát vadúl / Sír és viháncol önmagának, aztán visszahull. / Vagy voltam tán, akár a trombiták szava, / Mely téli hajnalon riadva száll tova / S a táj, szegény, eszmélni

küldte átok az, mely így zokog? / Akkor is, ó akkor is, megérdemeltem egykor barátságotok. / Szív voltam, tört szív, emberek! / S hogy feledni fogtok, az a vígaszom