| [Füst Milán - Este van] |
domborúl a Csendes Óceán / S mint órjás cet csillog a tenger háta, / Ott képzellek el zöld sziget és zöld árnyékaid, / Hol többé semmi sincs. Ott ferdén fordul el / A föld a semmiség felé. Vigyél el még oda |
| [Füst Milán - Reménytelenül] |
minden nemes hajtást megtört, földre vert / A vad vihar és oly korán... / De jól tenyész a bűvös, zöld bürök, / Ásitó zsállya s mint a kis bünök, / Úgy pislog ott a mécsvilág reám... / Mivel mulassak itt |
| [Füst Milán - Gúnydal Pergolára] |
S az eszem nem tudja, hogy merre küldjön / S mint sarkcsillag, úgy villog és rezeg / A házacskád zöld, éji mécse nékem: / Akkor a bor nevet. Mert tudja mit teszek: / A Fanti utcába én nem megyek. / Haj |
| [Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez] |
holdé, milyet álmodtam egyszer, hogy volna végtelen messzi, / Volna csupán akkora, mint egy forint s zöld éjszakában / Halkan fénylene végtelen távolból s körötte sokkal szebb csillagok: / Szikráznának |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
s néhány veres ordas... / S hol gyors felhőt aranyoz szűz, hajnali fény, / Karcsú, égi leány zöld fátylat vont szép, lángoló arca elé: / Lenge e hölgy és átlátszó, mint üvegkehely sárga bora / S |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
indúlj a messzi vidékre, hol megérkezel éjjel / S hol sötét hegyek alján piroslik a tűz, / Mert zöld fenyőfát éget az északi pásztor / S a fenyőknek édes és gyantás illata terjeng... / Légy vendég |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
s boldog. Jószivü szellem, / Idegen szellem közeleg s tengerzöld / Szőlőfürtöt tart bús arca elé. / Zöld, hideg almákat hoz s ő is eszik. / Holtan fekszik a lélek s könnyei dideregve peregnek. / ó mily |
| [Füst Milán - A völgyben] |
meg nem szoptam én / S hol békesség csorran a hegy alatt, / Ez áldott völgyet én nem ismerem. / Hol zöld levélen űl az elmúlás / ( Mint holmi békaporonty űl és nem szól, csendbe' van, ) / És lappangnak az |
| [Füst Milán - Este van] |
ott, hol domborúl a Csendes Óceán / S mint órjás cet csillog a tenger háta, / Ott képzellek el zöld sziget és zöld árnyékaid, / Hol többé semmi sincs. Ott ferdén fordul el / A föld a semmiség felé |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
S a kiáltás hol úgy csapong a széllel, zöld, zuhogó vizeken, / Mint könnyű rózsalevél... / S zöld üveglapon ahol áramlik és úszik, / Leng a magány, jár ragyogón, hidegen... / S ahol este a napkorong |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
ami lenget, ) / S didergő szívet ahol napsütés melenget, / S a kiáltás hol úgy csapong a széllel, zöld, zuhogó vizeken, / Mint könnyű rózsalevél... / S zöld üveglapon ahol áramlik és úszik, / Leng a |