| [Füst Milán - Barátaimhoz] |
Hogy vaj' miféle fájdalom beszél magában így? Mely Isten adta, / Isten küldte átok az, mely így zokog? / Akkor is, ó akkor is, megérdemeltem egykor barátságotok. / Szív voltam, tört szív, emberek! / S |
| [Füst Milán - A mélyen alvó] |
járt utakon. S hogy nélkülem / jó neked ott. / S a szívem is bucsút int. S akár a multakért, úgy zokog érted, / Máris felmérné, ami neki voltál s úgy vezetne kezeden / Remegő szeretettel s vendégeként |