Az információs társadalom; digitális kultúra

Informatika

Az informatika az információval és az információval kapcsolatos műveletekkel foglalkozó interdiszciplináris (ill. multi­diszciplináris), azaz több tudományágat átfogó tudomány, amely az információ társadalmi és gazdasági hasznosításával foglalkozó elméleti és alkalmazott tudományokat, valamint technológiákat foglalja magában.

Az információval kapcsolatos fontosabb műveletek: az információ digitalizálása, előállítása (létrehozása), módosítása, feldolgozása, rendszerezése, (biztonságos) tárolása és/vagy megőrzése, szolgáltatása, visszakeresése, megjelenítése vagy bemutatása ("prezentálása"), megszerzése, kódolása, védelme, ellenőrzése, hitelesítése, (kritikus) vizsgálata, elemzése, (statisztikai) kiértékelése, összesítése, ábrázolása, továbbítása vagy átvitele, felhasználása, és továbbadása vagy továbbörökítése.

Az informatika fogalma mellett többé-kevésbé hasonló értelemben használjuk a következő fogalmakat is:

• számítástechnika
• információ-technológia (IT)
• információs és kommunikációs technológia (IKT vagy ICT)

Az informatika számítógép-technológiával és a számítógép különböző alkalmazásaival (pl. adatfeldolgozással) foglalkozó területe a számítástechnika, de mivel manapság a számítógép-technológia alkalmazása a gazdaság és társadalom szinte minden területén megjelenik (ez az ún. informatizáció és popularizáció jelensége^⇒), és sok esetben a felhasználók nem is találkoznak közvetlenül az egyes alkalmazásokat vezérlő számítógéppel (pl. az ún. felhő-alapú alkalmazások esetében), pontosabb és általánosabb az információ-technológia (vagy információs technológia) elnevezés. Az információ-technológia egyik legfontosabb alkalmazása az emberek (és számítógépek) közötti közvetlen és közvetett kommunikáció elősegítése, amelynek valószínűleg legismertebb eszköze az egész világot behálózó Internet (és ennek legismertebb szolgáltatása, a World Wide Web). Ezt emeli ki a még általánosabb információs és kommunikációs technológia (IKT, angol rövidítése ICT) megnevezés.

Az információs és kommunikációs technológia fejlődése

Az információ-technológia (vagy információs és kommunikációs technológia, IKT) forradalmához vezető fontosabb mérföldkövek:

• az emberré válás forradalma: természetes nyelv és beszéd (kb. 50,000 évvel ezelőtt)
• az írás forradalma: írásbeliség (kb. 4,000 évvel ezelőtt)
• a könyvnyomtatás forradalma: nyomtatott írás (1453 körül, Johannes Gutenberg)
• a távközlés forradalma: telegráf, rádió, televízió stb. (XIX-XX. század)
• az információ-technológia forradalma: számítógépek és kommunikációs hálózatok (XX. század második felétől)

Az információs és kommunikációs technológia fejlődése egy több ezer éves folyamat, amely a XX. század második felétől kezdődően rendkívüli mértékben felgyorsult.^⇒

Az információ-technológia forradalma alatt olyan megatrendet értünk, amely szerint az információ-technológia egyre jelentősebb szerepet játszik a gazdaság és a társadalom életében, és hatása egyre gyorsuló ütemben növekszik.

• A megatrend hosszú távon megfigyelhető, fokozatosan erősödő (egyre jelentősebbé váló, egyre nagyobb társadalmi-gazdasági hatást keltő stb.) társadalmi-gazdasági vagy makrokörnyezeti^⇒ folyamat.

A megatrendek alapvető jellemzője, hogy a folyamatok eleinte lassan, később azonban egyre nagyobb mértékben fejtik ki a hatásukat (amire kiváló példa az információs technológia fejlődése).

A megfigyelt folyamatok időtartama alapján a megatrendek mellett beszélhetünk trendekről, tendenciákról és (divat)irányzatokról is (utóbbiak rendszerint gyorsan, rövid távon lezajló folyamatok).

• a trend, ill. a tendencia középtávon lezajló folyamat (pl. a magnó- és videokazetták; a hordozható mágneslemezes adathordozók, floppyk használata; és valószínűleg előbb-utóbb ide sorolhatók az optikai adathordozók is)
• az irányzat (vagy divatirányzat) rövid távon, rendszerint gyorsan lezajló folyamat (pl. egyes technológiák, amelyek megjelennek, gyorsan felfutnak, és "rövid tündöklés után", rövid idő múltán eltűnnek; ilyen "karriert" futottak be az IBM PS/2 számítógépei, vagy a Microsoft által kihozott, sikertelen Windows változatok)

Az információ-technológia általánosan az adatokkal, az információval és a tudással mint alapvető (kapacitív, "nem elfogyó") társadalmi-gazdasági erőforrásokkal kapcsolatos műveleteket, ill. technológiákat jelenti, különös tekintettel a digitalizált tartalmakra és az ezekkel kapcsolatos technológiákra.

• A digitális tartalmak és technológiák globálisan és lokálisan is egyre nagyobb mértékben hatnak a gazdaság és a társadalom működésére, valamint az emberek életére. Ezzel kapcsolatban szokás információs társadalomról^⇒ (ill. digitális, tudásalapú, kognitív stb. társadalomról) és digitális kultúráról beszélni.

Metaforikusan megfogalmazva: az IKT egyre jobban "behálózza" a világot, és benne mindennapi életünket. Ebben az információs technológiák^⇒ központi szerepet játszanak. Az IKT által nyújtott technológiák ugyanis egyebek közt lehetővé teszik, hogy
– a gazdaság és a társadalom különböző szereplői (vállalatok, vállalkozások, társadalmi szervezetek, oktatási intézmények stb.) olyan szolgáltatásokat kínáljanak, ill. vegyenek igénybe, amelyek működésük hatékonyságát jelentős mértékben növelik;
– a különböző digitális tartalmak bárki számára hozzáférhetőek legyenek, és változatos lehetőségeket biztosít az ezekkel kapcsolatos műveletek végrehajtására (azaz a különböző tartalmak visszakeresésére, megjelenítésére, előállítására, módosítására stb.);
– az egyes emberek, valamint a különböző társadalmi-gazdasági szervezetek lényegében tértől és időtől függetlenül kapcsolatba tudjanak lépni egymással és kommunikálni tudjanak. Mindennek nagyon jelentős kulturális hatásai vannak.

Alapfogalmak: adat, információ, tudás

A társadalmi-gazdasági rendszereket^⇒ működtető erőforrások két fő csoportba sorolhatók:

• additív (elfogyó) erőforrások (pl. anyag, energia, idő, stb.)
• kapacitív (nem elfogyó) erőforrások (pl. adat, emberi erőforrás, eszközök, technológia, infrastruktúra stb.)
  • adat: tárolt ismeret^⇒
  • információ: felhasznált ismeret^⇒
  • tudás: rendszerezett ismeret, amely felhasználható problémák megoldására^⇒
    • objektív tudás
    • szubjektív tudás

A tudás révén vagyunk képesek a visszakeresett adatok megértésére, az adott környezetben való értelmezésére és felhasználására.
Tehát az adatokat csak megfelelő tudás birtokában tudjuk információkká alakítani.

A "digitális bennszülöttek" mítosza számos félreértést, ill. tévhitet eredményez. Néhány kiragadott példa:
– Az oktatásban hagyományos értelemben vett tanárokra nincs szükség, "adjunk a gyereknek egy laptopot vagy tabletet internetkapcsolattal, és bármit megtanul magától" (Nemes 2019: 305-306).
– Az elektronikus tanulás (e-learning) esetében át kell állni "a lineáris tanulásról a hipermédiásra", ill. "az anyag befogadásáról a navigálásra és a tanulás tanulására" (Tapscott 2001; idézi Nagy 2013: 275-276).
    • Itt a "tanulás tanulása" arra utal, hogy megfelelő gyakorlattal, ill. tanulási módszertannal (ún. metakognitív tudással) az internetes "böngészés" lehetővé teszi a tanulást, és helyettesítheti a "hagyományos" (könyvekből és önállóan, saját kezűleg készített jegyzetekből történő) tanulást.
– A digitális vagy információs társadalomban, a "digitális-információs korban tudás és készségek hiányában is hozzá lehet jutni tudáshoz és információhoz" (Gyarmathy 2015: 26).

Az nyilvánvaló, hogy az interneten hozzá lehet jutni szinte bármihez, de az összegyűjtött temérdek adatot megfelelő szubjektív tudás (és "lexikális" tudás) nélkül nem tudjuk sem megérteni (azaz összhangba hozni a már meglevő tudásunkkal), sem értelmesen felhasználni (azaz információvá alakítani). Legalábbis a legegyszerűbb eseteket leszámítva: például
– bármit ki tudunk másolni az internetről,
– kiragadott mondatokat mechanikusan ismételgetni tudunk,
– érvelhetünk azzal, hogy "az interneten ott van, tehát biztosan igaz",
– meggyőzhetjük magunkat, hogy "ha a többség ezt mondja, akkor az biztosan igaz",
– stb. stb. stb. :-)
Az utóbbihoz jegyezzük meg, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy az interneten talált adatok igazságtartalmát megfelelő szubjektív tudás nélkül lehetetlen eldönteni. A manapság rendkívül divatos "kritikai szemlélet" megfelelő lexikális tudás nélkül oda vezet, hogy a diákok mindent megkérdőjeleznek, ami valamilyen okból nem tetszik nekik (vagy amelyet a közösségi médiát uraló hivatásos manipulátorok, vagy fizetett bérbloggerek negatív színben állítanak be). Egy elrettentő példa:

A tizenhárom éves Athena azt mondta, hogy a texasi Houstonban található általános iskolájában "azt akarják, hogy mindent egy könyvből tanuljunk meg, ahogy ötven évvel ezelőtt tanították az emberek, de mi már nem így tanulunk. A könyvek már nem segítenek abban, hogy bármit is megtanuljunk, mert lehet, nem is igaz, ami bennük van". Ezután felhozott számos példát arra, amikor a tankönyvek és az internetes oldalak nem értettek egyet a texasi történelem részleteiről [...]
"Szerinted melyiknek van többször igaza, a könyvnek vagy az internetnek?", kérdeztem. "Az internetnek", felelte. "Szerinted miért van ez így?", kérdeztem. "Mert a könyvek ötvenévesek, és már bebizonyosodott, hogy máshogy voltak a dolgok", mondta. (Twenge 2018: 226-227)

Figyeljük meg a demagógia működését:
(demagógia ≈ "népámítás", Tótfalusi 2005; nincs új a nap alatt...)
(1) a könyv azért rossz, mert régi vagy "régimódi"; az internet azért jó, mert "modern" (függetlenül attól, hogy ki írta, miért írta, mit írt, mivel indokolta stb. a leírt tartalmakat);
(2) "bebizonyosodott, hogy máshogy voltak a dolgok", mert amit sokan mondanak (és ráadásul az interneten), az csak igaz lehet. A manipuláció akkor a leghatásosabb, ha "minden csatornán" ugyanaz a manipulatív tartalom ömlik – az ellenvéleményeket pedig vagy elfojtják, vagy teljesen hiteltelenítik, jellemzően "címkézéssel" (és még szerencsések vagyunk, ha itt megállnak).

A manipuláció lényege, hogy a demagóg szónok
(1) először "fekete-fehérre" egyszerűsíti le a kérdést és erős érzelmi töltésű, pozitív és negatív "címkéket" ragaszt a szembeállított dolgokra;
(2) a "többségi elvre", a "megkérdőjelezhetetlen igazságokra" stb. hivatkozva egyszer és mindenkorra kizárja az ellenvéleményeket.

Mit tehetünk?

• A legfontosabb, hogy próbáljunk szert tenni minél alaposabb, minél szélesebb körű tudásra. Ebben a hozzánk legközelebb állók (például szüleink, tanáraink) sokat segíthetnek. És olvassunk minél többet a "klasszikusoktól" – kezdve a meséktől a "kötelező" irodalmon át a szépirodalomig. ("Csak tiszta forrásból," Bartók Béla)
• Legyünk önállóak, és használjuk a legfontosabb adottságunkat: gondolkozzunk. Próbáljunk saját véleményt kialakítani. Beszélgessünk a barátainkkal, ismerőseinkkel, ne féljünk a vitától, és kérdezzünk minél többet.
• Ha egy számunkra ismeretlen területre tévedünk, próbáljuk meg megkeresni a meglevő tudásunkhoz, tapasztalatainkhoz vezető utakat – és ha bármilyen ellentmondást veszünk észre, legyünk nagyon óvatosak. Az igazágnak ugyanis van egy rendkívül fontos tulajdonsága: mindig tiszta, világos és érthető. Ami tehát nem ilyen (zavaró ellentmondásokat, negatív érzelmeket, sugárzó gyűlöletet, homályos és körmönfont érveléseket stb. tartalmaz), azt bizony érdemes elvetni. Sokszor a forrással egyetemben...
• Ne felejsük el a logika egyik alapszabályát: egy állítás bizonyításához minden esetet igazolnunk kell, de a cáfolatához elég egy ellenpélda.

"... bár az igazságra nincs kritériumunk, a hamisságra számos kritériumunk van. [...] Tudjuk például, hogy egy elmélet szükségképpen hamis, ha önellentmondást tartalmaz. Valójában az önellentmondás a hamisság fő kritériuma, mivel a kritikában mindig azt vizsgáljuk meg, hogy a kritizált dolog nem mond-e ellent valami másnak. [...] Valójában tehát az ellentmondás az, ami a legfőbb dolog a hazugságok felfedezéséhez, és ekkor legalább azt megtudjuk, hogy hamis az elmélet." (Popper 1998: 110)

Az emberiség objektív tudásának fejlődése

Az objektív tudás^⇒ problémákból, a problémákra adott megoldási kísérletekből, és a problémákra adott sikeres válaszok rendszerezésével kialakított elméletekből áll.

Karl Popper "három világ" elméletében az emberiség objektív tudása a harmadik világ része.^⇒

Az objektív tudás legfontosabb összetevői:

• megoldandó problémák
• a problémákra adott megoldási kísérletek
  • sikeres megoldások
  • sikertelen megoldási kísérletek
• a problémák és a problémákra adott sikeres megoldások rendszerezésével kialakított elméletek

Az objektív tudás fejlődését írja le Karl Popper tetradikus sémája: P→KE→HK→(P₁,P₂,...,P_k)

A tetradikus séma elemei:

• kiinduló probléma:
  P_n
• kísérleti elmélet (KE vagy TS, tentative / attempted solution), ezen belül
  • lehetséges megoldás₁
  • ...
  • lehetséges megoldás_k = kiválasztott megoldás
  • ...
  • lehetséges megoldás_m
• hibakiküszöbölés, "tesztelés" (HK vagy EE, error elimination)
• a probléma sikeres megoldása következtében megjelenő új problémák:
  P_n+1 = (P₁, P₂, ..., P_k)
  • a felmerülő új ("emergens") (P₁, P₂, ..., P_k) problémák megoldása további tetradikus sémák megjelenéséhez vezet, amelyek egymásra épülnek
    • ha a felmerülő új problémák valamelyikét nem tudjuk megoldani, vissza kell térnünk az eredeti problémához (iteráció), és új megoldást kell rá keresnünk

A kísérleti elmélet meghatározza a probléma lehetséges megoldásának kereteit (a probléma "tárgyalási univerzumát": a probléma leírásához szükséges fogalmakat és előfeltevéseket, a fogalmak összefüggés­rendszerét stb.). Ezt szokás paradigmának, ill. újabban narratívának is nevezni.
megjegyzés: paradigma ≈ "nézetek összessége" (Tótfalusi 2005); narratíva ≈ "elbeszélés" (Tótfalusi 2005)

Emeljük ki, hogy a kiinduló probléma sikeres megoldása rendszerint jóval több (megoldandó) problémához vezet.^⇒

Az egész élet problémák megoldásából áll. (All life is problem solving.) (Karl Popper)

1. a kommunikáció elve: a hibakiküszöbölés, azaz a kiinduló problémára adott megoldás tesztelése – az esetek túlnyomó többségében – az emberek közti kommunikáció során valósul meg (az elméletek szintjén ugyanis csak az rögzülhet, amit a "többség" elfogad);
2. a kritikai gondolkodás elve: a hibakiküszöbölés (vagy "tesztelés") csak a probléma
   – kimondásával és világos megfogalmazásával,
   – kritikus elemzésével és
   – konstruktív megvitatásával lehetséges;

   ---

   a konstruktív megvitatás objektív, elfogulatlan, érzelemmentes, racionális, a más érveire nyitott stb. megközelítést jelent
   DE: egy probléma megvitatásához "azonos státuszú" (ti. egymást vitapartnernek tekintő) résztvevők kellenek; a vitának álcázott játszmáknak (vö. Thomas Gordon) nincs semmi értelme, mert a résztvevők "elbeszélnek egymás mellett"
3. az evolúciós elv: a megfelelően elvégzett tesztelés eredményeként "az elméleteink halnak meg helyettünk" (Popper);
4. a képzettség elve: a hibakiküszöbölést csak megfelelő szubjektív tudással rendelkező szakemberek végezhetik el ("áltudós az áltudóssal ne vitatkozzon", Szabó Szabolcs);
   Csak a rendszeres tanulás (benne a megértés, memorizálás, gyakorlás stb.) képes fejleszteni az elmét. (vö. "Nincs királyi út.")
5. az élethosszig történő tanulás elve: mivel az objektív tudás mennyisége exponenciálisan nő, a növekedés fenntartásához a szubjektív tudásnak is folyamatosan növekednie kell;
   DE: az adatok "passzív" visszakeresése vagy az MI rendszerek használata nem helyettesíti a szubjektív tudást
6. a teljesség elve: az objektív tudást alkotó "tetradikus sémák" rendszert alkotnak, szorosan kapcsolódnak egymáshoz.
   Minden tudás hasznos, csak meg kell találni, hol van rá szükség. A kreativitás alapja a széles körű tudás!

Az IKT mint az emberi agy kiterjesztése^⇒

Az emberi objektív tudás alkalmazásával lehetővé vált olyan eszközök kifejlesztése, amelyek óriási mértékben megnövelték az emberiség lehetőségeit, tevékenységének eredményességét és hatékonyságát.

Az emberiség által kifejlesztett eszközök, "szerszámok" olyanok, mint az exoszomatikus ("testen kívüli") szervek:
"Jobb szemek helyett látcsövet és szemüveget növesztünk. Jobb fülek helyett mikrofont, hangosbeszélőt és hallókészüléket. És a gyorsabb lábak helyett autót." (Karl Popper)

Az IKT segítségével mintegy 50 év alatt (ráépülve kb. 50,000 év kulturális fejlődésére) az emberiség olyan eszközrendszert fejlesztett ki, amely

• mind az emberi kultúra által felhalmozott tudáshoz való hozzáférés hatékonyságát,
• mind az emberek közötti kommunikáció hatékonyságát és intenzitását

óriási, korábban elképzelhetetlen mértékben megnövelte.

Mindezt metaforikusan kifejezve:
– "növesztettünk" magunknak egy óriási, kollektív, virtuális agyat (ti. háttérmemóriát), amelyben a tárolt digitális tartalmak bárki számára hozzáférhetőek, és
– létrehoztunk egy virtuális világot, ahol mindenki (tértől és időtől függetlenül) közvetlen kapcsolatba léphet egymással és kommunikációt folytathat.
Az IKT ezáltal egyre jobban "behálózza" a világot, és benne mindennapi életünket.

DE EZ EGYÚTTAL RENDKÍVÜL KOMOLY VESZÉLYFORRÁS IS
Az emberiség felhalmozott tudásához való szabad hozzáférés és a másokkal való szinte korlátlan kommunikáció lehetősége olyanok számára is lehetővé vált, akik ezt rossz célok érdekében, rosszhiszeműen használják fel. Szimbólumokkal megfogalmazva (H. C. Andersen, R. L. Stevenson, C. G. Jung stb. után szabadon): a világhálón nemcsak a "Tudós" vagy Dr. Jekyll, hanem az "Árnyék" vagy Mr. Hyde is könnyen a felszínre kerülhet.
→ az IKT "sötét oldalával" később részletesen is foglalkozunk^⇒

"A világháló olyan erdő, amely fenyegetéseket és veszélyeket rejthet, melyek nem kevésbé veszélyesek, mint a valós életben tapasztalhatók. Amikor gyermek felhasználókról van szó, sokkal több odafigyelésre és kompetenciára van szükség a szülők részéről. Nem ámíthatják magukat azzal, hogy ha gyermekük a szobájában marad, akkor biztonságban van, szemben azzal, ha elmegy otthonról. A »szörnyeteg« megbújhat akár ott is, a tudtukon kívül. Akármit megtehet, amihez csak kedve van, és [ennek] hatásai csak akkor válnak láthatóvá, amikor már túl késő. A naivitás ezekben az esetkben nagyobb károkat okozhat, mint a rosszindulat, különösen azok esetében, akik akarva-akaratlanul nevelői szerepet töltenek be." (Cucci 2016: 39) (vö. Ray Bradbury: Gyerekszoba)
PIROSKA ÉS A FARKAS, VALAMINT JANCSI ÉS JULISKA MESÉJE MA AKTUÁLISABB, MINT VALAHA.
A szörnyeteg (ordas farkas, hétfejű sárkány, gonosz boszorkány, vasorrú bába, gonosz óriás, gonosz szellem stb.) megjelenése más mesékben, ill. történetekben: A három kismalac;^⇒ A kismalac és a farkasok;^⇒ A farkas és a hét kecskegida^⇒ stb.
A szörnyeteg a modern kultúrának is egyik központi témája. Egyik legnyersebb és legbrutálisabb megjelenítése az "idegen" Ridley Scott: Alien c. filmjében, és ennek folytatásában, James Cameron: Aliens c. filmjében (valamint a történetek regény formájában). Két szimbolikus mondattal (ha úgy tetszik, "mém"-mel) kifejezve a történetek érzelmi hátterét:
→ In space no one can hear you scream. (Alan Dean Foster: Alien)
→ This time it's war. (Alan Dean Foster: Aliens)

Newt pulled Casey close up to her neck, looking thoughtful. 'My mommy always said there were no such things as monsters. No real ones. But there are.'
Ripley continued to brush isolated strands of blonde hair back from the pale forehead. 'Yes, there are, aren't there?' (Alan Dean Foster: Aliens, Chapter 10.)
Szörnyetegek márpedig vannak, nem igaz?

A mesék a gyermekek számára nélkülözhetetlenek, mert segítenek abban, hogy megismerjék és feldolgozzák az életben megjelenő nehézségeket.

A kultúránkban uralkodó felfogás – kivált a gyermekek előtt – legszívesebben tudomást sem vesz az emberi természet árnyoldaláról, és optimista haladáselméletet hírdet. [...]

[A pszichoanalízis eredeti célja], hogy az ember el tudja fogadni az élet problematikus természetét, hogy a nehézségek ne győzhessék le, és ne futamíthassák meg. Freud útmutatása szerint az ember csak úgy csikarhat ki valami értelmet az életéből, ha bátran szembeszáll a leküzdhetetlennek látszó akadályokkal.

Változatos formában pontosan ezt a mondanivalót közvetítik a mesék a gyermekeknek: az életben a súlyos nehézségeket nem lehet elkerülni, hanem küzdeni kell ellenük, és ez a harc elválaszthatatlanul hozzátartozik az emberi léthez – de ha az ember nem hátrál meg, hanem kitartóan szembeszáll a váratlan és gyakran igazságtalan megpróbáltatásokkal, túljuthat minden akadályon, és végül győztesen kerülhet ki a harcból.

A kisgyermekek számára írt mai történetek ezeket az egzisztenciális problémákat általában megkerülik, pedig ezek alapvetően fontosak mindannyiunk számára. A gyermekkel meg éppen szimbolikus formában lehet a legjobban közölni, hogyan birkózzon meg ezekkel a nehézségekkel, hogyan juthat el biztonságosan a felnőttkorba. A "biztonságos" történetek nem tesznek említést sem öregedésről, sem halálról, [sem] az emberi lét határairól, sem az örök élet utáni vágyról. A mese viszont, épp ellenkezőleg, nyíltan szembesíti a gyermeket az alapvető emberi létfeltételekkel. (Bettelheim 1988: 15)

A fentiek igazságát mutatják a klasszikus mesék "újabb változatai", amelyek vagy kihagyják, vagy egyszerűen meghamisítják ("átírják") a klasszikus mesék lényegét adó konfliktusokat. A gyerekeket azonban nem "megóvni" kell a jövőbeli konfliktusoktól, hanem meg kell tanítani őket, hogyan kezeljék őket. Azzal, hogy azt hazudjuk nekik, hogy konfliktusok nincsenek, és a szörnyek valójában kedves, jó szándékú lények, csak a saját lelkiismeretünket nyugtatjuk meg, és a vágyainkat fejezzük ki. A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve...

Lássunk néhány példát egy klasszikus mese "mai" változataira:

• Little Red Riding Hood (Piroska és a Farkas) (2025-02-10)
• Little Red Riding Hood (Piroska és a Farkas) (2025-02-10)
• Little Red Riding Hood's Adventure (Piroska és a Farkas kalandja) (2025-02-10)