Könyvajánló

Az alábbiakban olyan válogatást láthattok, amelyben néhány, általam különösen érdekesnek tartott könyvet mutatok be. Érdemes elolvasni őket :-)

Kedvenc könyveim rövid ismertetését láthatjátok.

Tartalom


Zsoldos Péter: Ellenpont

A könyv borítója

A történet valahol egy meg nem nevezett bázison kezdődik, ahol a robotok, Joker és társai épp egy kutatást végeznek. Lényegében ez a kutatás az, ami köré egész létezésük szerveződik: keresik az embert. Einstein, a telep vezetője kapta még ezt a parancsot Emorytól, aki azóta már csak pár emlékfoszlányban él, és Einstein ennek a célnak rendeli alá a többieket, Leonardót, Keplert, Curie-t, Maxwellt, Mengyelejevet és Jokert, akit azért hozott létre, hogy a váratlan és megmagyarázhatatlan jelenségekkel foglalkozzon, míg ők a kutatást folytatják. Először saját környezetüket térképezik fel, aztán rájönnek, hogy más helyek is léteznek az űrben, majd elindulnak ezekre a bolygókra. A sorra szerzett újabb tudásnak köszönhetően mind többet tudnak meg, és lassan rájönnek, hogy Einstein – közülük az első – előtt is létezett már világ, más bolygókon is léteznek hozzájuk nagyon hasonló – de velük ellentétben rosszul működő – lények, és lassan egyre közelebb kerülnek az emberhez. (vö. sfmag.hu, 2025-04-23)

„A kapcsolatteremtés kísérletének harmadik napja ugyanolyan eredménytelenül telt el, mint a megelőző kettő. Az ember egyetlen frekvencián sem válaszolt. Nyolc hajlékony manipulátorával könnyedén lebegett a vízben, időnként pedig a tartály fenekére süllyedt, és formátlan kupaccá húzta össze magát.”

A kő nagyot csattant az egyik szerkezet csillogó páncélján, Seymour a földre ejtette a fejét. Nincs értelem. Ezek is halott gépek.
Fölállt, odament hozzájuk. Hatalmasak voltak és csodálatosak, ragyogtak a reggeli fényben.

Zsoldos Péter: A feladat

A könyv borítója

Egy távoli naprendszer Föld-típusú bolygóján az oda küldött kutatóűrhajó egyik reaktora "megszalad". A hat tagú legénységből négy azonnal elpusztul, a két túlélő közül az egyiknek órái, a másiknak legfeljebb napjai vannak hátra. Az űrhajó haldokló orvos-biológusának, Gillnek, olyan ötlete támad, melynek lehetőségében az első pillanatokban ő maga sem hisz. Azután mégis, léte utolsó percéig megszállottként dolgozik, hogy végrehajtsa azt a feladatot, amelyet maga elé tűzött.

Még él. A vezérlőterem képernyőin a növényzet harsogó zöldje lassan feketére tompult, alkonyodott. Ha itt lesz az ideje, gondolta, kimegyek. Nem tudta megmagyarázni, miért nem akar a Galateiában meghalni, csak érezte, hogy kimegy, elindul a bokrok között, még egyszer odatartja az arcát a napsugaraknak, de az sem baj, ha esőcseppeket érez.

Zsoldos Péter: A holtak nem vetnek árnyékot

A könyv borítója

"Üdvözlöm Önt Ultima Thulén. Kérem, érezze magát jól nálunk" – köszönti látogatóját, s egyúttal az olvasót Herb Spaak, az űrállomás parancsnoka, mielőtt belekezd visszaemlékezései elmondásába. Kb. 2200 tájékára visz el bennünket, amikor a Tejútrendszeren belüli űrhajózás már a mindennapok része. Két fiatalember, Herb Spaak és March Faith – gyerekkoruk óta jó barátok, elismert űrhajóspáros tagjai – egy rejtélyes felhő felderítésére vállalkozik. Indulásuk előtt belép életükbe egy harmadik, és ettől kezdve egész addigi életük megváltozik.

Végigmondom a történetet, mintha valóban az írónak mesélném. És ez egyúttal az a vallomás is volt, amiért önt hozzám küldték. Ha figyelmesen hallgatta, és ismeri a régit, tudomásul vehette, hogy most, annyi évvel később sem mondok mást, mint akkor mondtam. Semmit nem vonok vissza, és semmit nem változtatok rajta.

A könyvek részletes adatai
sorszám szerző(k) cím kiadási hely kiadó kiadási év
Zsoldos Péter Ellenpont Budapest Kozmosz K. 1973
Zsoldos Péter A feladat Budapest Kozmosz K. 1970
Zsoldos Péter A holtak nem vetnek árnyékot Budapest Gondolat K. 1983

John Smith, 2025.