Elektromágneses hullámok

Új médium: elektromágneses hullámok Marconi és készüléke
Marconi és készüléke

A vezeték nélküli információtovábbítás lehetőségének felfedezése a távközlésben bekövetkezett forradalom legnagyobb hatású fejleménye volt. A 20. század első felében először a rádió született meg, majd a televízió, és ezzel az elektronikus médiumok világa teljes fegyverzetében készen állt a terjeszkedésre. Az elektromágneses hullámokkal történő információátvitel a kommunikáció minden korábbi tér- és időbeli korlátját megszüntette.

A szűkebb értelemben vett tömegkommunikáció, a műsorszórás az újkori fizika egyik legfontosabb felfedezésén alapul. Egy skót fizikus, James Clerk Maxwell az 1860-as években arra az elméleti következtetésre jutott, hogy az elektromágneses változások a térben ugyanúgy terjednek szét, mint a vízbe dobott kő körül a hullámok, ráadásul ez a terjedés fénysebességgel történik.

Maxwell kezdetben maga sem akarta elhinni, hogy ez lehetséges. Heinrich Hertz német fizikusnak sikerült 1887-ben először bizonyítani, hogy ezek a hihetetlenül gyors elektromágneses rezgések léteznek, valóban fénysebességgel terjednek a térben, és megfelelő eszközzel fel is foghatók. Hertz közleményét követően intenzív kísérletező- és fejlesztőmunka indult, melynek eredményeképpen – Alekszandr Popov, Karl Ferdinand Braun, Guglielmo Marconi és mások erőfeszítéseinek köszönhetően – megszületett az elektromágneses hullámokat jeltovábbításra használó távközlési eszköz: a szikratávíró.

(Vissza a tartalomjegyzékhez)


Informatikatörténet és hardverismeret
T. Nagy László, Boda István 2021.