A hangrögzítés és a hangtovábbítás új technikáinak kifejlesztésével párhuzamosan, illetve részben már azt valamivel megelőzően a látvány mechanikus megörökítésére, a valóság közvetlen leképezésére is megkezdődtek a kísérletek. A fényképezés esetében is a képalkotás és a képrögzítés automatikus, gépi jellegét kellett megvalósítani.
A képalkotás fizikai folyamata az emberi szem működési elvét modellező sötét-kamra (camera obscura) segítségével, míg a képrögzítés kémiai reakciókon alapuló művelete fényérzékeny vegyületek felhasználásával valósult meg. Mind a sötétkamra, mind a fényérzékeny vegyületek létezése már évszázadok óta ismert volt, de azok a technikai-műszaki feltételek – beleértve az empirikus kémia ismeretanyagának fejlődését is –, amelyek lehetővé tették az első fényképezőgépek konstrukcióját és az első fényképek elkészítését, csak a XIX. század első felében alakultak ki.
"Különböző leírások más-más nevekhez kötik a fényképezés feltalálását, de az első fényképek készítői között: Niépce (1827), Daguerre (1829), és Talbot (1839) neve mindenütt felbukkan. Mindegyikük más eljárással jutott az eredményhez, és így nagyon valószínű, hogy – hasonlóan a rádió felfedezéséhez – térben és időben eltérő, de hasonlóan gondolkodó személyek párhuzamos munkája hozta meg az eredményt [...] A »photography« szót többek szerint először John Frederick W. Herschel angol tudós használta 1839-ben, bár Daguerre nevéből is készítettek egy definíciót a fényképre, ez volt a »daguerreotype«. Talbot viszont eljárását Calotype-nek nevezte."
(Steffer Sándor: Szórakoztató elektronikai készülékek és rendszerek. In: Buzás Ottó (szerk.) 2007. Az e-kommunikáció kultúrája. Budapest: Magánkiadás. 332.; idézi Komenczi 2011: 4.3.16)