A hangtovábbítás technológiájának kidolgozásával (1876) csaknem egy időben sikerült megoldani a hangok rögzítését is. Edison készüléke, a fonográf úgy emelte ki a beszédfolyamot a konkrét téridőből, hogy egy finom mechanikai rendszer segítségével a levegőrezgéssel analóg fizikai lenyomatot készített, amelyről aztán a folyamat megfordításával bármikor, bárhol, akárhányszor megszólalhatott az eredetivel megegyező hang! A feltaláló 1877. december 7-én mutatta be készülékét a Scientific American főszerkesztőjének.
Míg a telefon a beszédkommunikáció térbeli korlátját szüntette meg, addig a fonográf, és a később kifejlesztett hangrögzítő készülékek az időkorlátot is: az elhangzó beszéd, az előadott zene elvileg az idők végezetéig bárhol és bármikor újra elhangozhatott. Az új találmányok segítségével a beszéd és a zene (és bármely egyéb hanghatás) az elhangzás akusztikai teréből bárhova átvezethetővé vált, ahol – az eredeti helyszínen történő megszólalással egy időben megszólalhatott, illetve keletkezésének közegéből "kiemelve" – bármely térben és dőben újra felidézhetővé vált.