Az integrált áramkört (IC-t) 1958-ban fedezte fel Jack S. Kilby a Texas Instrumentsnél és Robert Noyce a Fairchild Semiconductornál. Ez az eszköz a harmadik generációs számítógépek jellegzetes építőeleme. A tömegtermelés 1962-ben indult meg, az első integrált áramköröket tartalmazó számítógépek pedig 1964-ben kerültek kereskedelmi forgalomba. Ebben a generációban megjelenik a bájt-szervezés és az input-output processzor is. A számítógépek több tevékenységet tudnak párhuzamosan végezni. Előrelépések történnek a távadatátvitelben. Az integrált áramkörök tovább csökkentették a számítógépek árát, méretét és meghibásodási gyakoriságát. Ez tovább növelte a számítógépek iránti keresletet: az 1970-es évek elejére több mint 100.000 nagyszámítógépet és ugyancsak több mint 100.000 miniszámítógépet helyeztek üzembe. A harmadik generáció korszakát kb. az 1965-1971-es évekre lehet tenni.
Fontosabb harmadik generációs számítógépek:
IBM System/360 (1965) [az IBM System/370-nel együtt az IBM egyik legsikeresebb nagyszámítógép típusa]
IBM System/370 (1970) [az IBM által kb. 20 évig forgalmazott nagyszámítógép; a sorozat teljes visszamenőleges kompatibilitást biztosított a S/360-as rendszerrel, így az arra kifejlesztett szoftverek változtatás nélkül futtathatóak voltak ezek a számítógépen is; egyes források már a negyedik generációhoz sorolják]
CDC 6600 (1964) [a világ első ún. szuperszámítógépe, Seymour Cray tervezte; 1964-től 1969-ig a világ leggyorsabb számítógépe volt, pl. a CERN-ben alkalmazták]
PDP-8 (DEC; 1965) [az első széles körben elterjedt miniszámítógép; kb. 50,000 példányt adtak el belőle; a PDP–8-on fejlesztették ki a UNIX operációs rendszert]
Kenbak-1 (1971) [a világ első mikroszámítógépe vagy személyi számítógépe; még nem mikroprocesszorral, hanem alacsony integráltsági fokú (SSI) TTL csipek felhasználásával készült; a 8 bites processzorral működő számítógép memóriája 256 bájt volt; gépi kódban lehetett programozni]